2020.11.13. 13:28
Történelmi sikert aratott 9 éve a Szeged Beton
Napra pontosan kilenc évvel ezelőtt nyerte meg fennállásának első magyar kupa-trófeáját a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata. A különleges sikerre a csapat egykori játékosával, Juhász Zsolttal emlékeztünk vissza.
Óriási sikerként élték meg a szegedi játékosok a klub első megnyert aranyérmét. ARCHÍV FOTÓ: KARNOK CSABA
Fotó: By:Karnok Csaba
A Szeged Beton VE a Szolnok 8–4-es legyőzésével jutott be a férfi vízilabda magyar kupa 2011-es döntőjébe, ahol az Eger legyőző címvédő, a Honvéd várt rá.
– Heroikus küzdelem jellemezte a mérkőzést. Mi szereztünk vezetést, de a harmadik negyed derekán már 6–3-ra is vezetett a Honvéd. A negyedik negyedben utolértük őket, majd egy fantasztikus emberelőny megjátszásával sikerült behúznunk a győzelmet. Hetekig madarat lehetett fogatni velünk – emlékezett vissza lapunk kérésére Juhász Zsolt.
– Óriási sikerként éltük meg ezt a kupagyőzelmet, mert átéreztük az értékét azáltal, hogy a klubtörténelem első aranyérme került a nyakunkba, valamint, hogy az akkor néhány hónapja elhunyt Körtvélyessy Péter emléke előtt úgy adózhattunk, hogy elértük a célját – mesélt a 2011-es győzelemről, amelyet 2012-ben és 2013-ban is címvédés követett.
Különös pikantériát adott a férfi döntőnek, hogy az előtte játszott női finálé résztvevője a Szentes volt, amelynek mintegy háromszáz szurkolója ottmaradt, és a legalább ugyanekkora szegedi drukkerhaddal parádés hangulatot teremtettek.
– Ez egy igazi kuriózuma volt a találkozónak, hogy a körülbelül 1000–1200 fős szurkolótábor több mint fele nekünk szurkolt. Sosem felejtem el az ünneplést az uszodában, majd Szegeden a városháza előtt, ahol a polgármester köszöntött bennünket – zárta visszaemlékezését Juhász Zsolt, aki jelenleg a Szegedi VE csapatmenedzsere.