közel 16 órás repülés után

2021.09.26. 10:29

Megérkezett a Szedeák Krasznojarszkba

16 órás utazást követően megérkezett sikeresen célba ért a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabda-csapata az oroszországi Krasznojarszkban. A csapatnak zökkenőmentes útja volt, ma este pedig már edzenek is egyet.

Vajgely Pál

A pihenést követően este már egy edzés vár a kerettagokra, hétfőn pedig két tréning szerepel majd a programban. Fotó: DM

Fotó: DM

Szombaton délben indult el a Naturtex-SZTE-Szedeák az újszegedi sportcsarnok elöl a több mint 6 ezer kilométerre lévő Krasznojarszkba, a FIBA EuropeCup selejtezőjének helyszínére. A Budapestről Moszkváig tartó út hamar eltelt, és bár több mint három órát kellett várakozni a seremetyjevói repülőtéren, itt is hamar azon kapták magukat a kosarasok, hogy máris becsekkolhatnak a belföldi járatra.

A pihenést követően este már egy edzés vár a kerettagokra, hétfőn pedig két tréning szerepel majd a programban. Fotó: DM

Egy hakaszföldi iskolás csoport ugyanis sorban állt a csapat tagjainál aláírásért és közös fotókért, a 12-14 éves gyerekek pedig lelkesen kérdezgették a Szedeák tagjait, hová tartanak. Kiderült, ők egyébként szintén sportolók és versenyen voltak, hazafelé tartottak.

A szakadó eső ellenére zökkenőmentes volt az utazás Krasznojarszkig is, ahol viszont már a szegedi 25 fokból mindösszesen 1 maradt meg, csípős volt a hajnal – habár a szegedi férfi kosárcsapat helyi idő szerint valamivel 9 óra előtt érkezett meg a szibériai városba. Innen még egy közel félórás buszút várt a csapatra a szállodáig.

Itt viszont már csak a Arena Severig mozoghat a csapat, a selejtezőtornát ugyanis buborékban rendezik meg. Szintén elfoglalta a szállását a csapat keddi ellenfele, az észak-macedón TFT Szkopje is, a két csapat közösen reggelizett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában