Megzavarta a várakozás

2021.12.18. 12:11

Nagy Péter 390 kilogrammos összteljesítménnyel zárta a világbajnokságot

Egyedüli magyarként vett részt a üzbegisztáni Taskentben megrendezett súlyemelő-világbajnokságon a Szegedi Lelkesedés SK versenyzője, Nagy Péter. Szakításban 172, lökésben 218 kilogrammal zárt, a 16. helyen fejezte be az év utolsó megmérettetését.

Becsei Dávid

Karnok CsabaÚgy érzi, mindent kiadott magából. ARCHÍV FOTÓ: KARNOK CSABA

Fotó: Karnok Csaba

Nem egy jól tervezhető esztendőn van túl Nagy Péter súlyemelő sem, hiszen az olimpiai kvalifikációja egy hó­­nappal az ötkarikás játékok kezdete előtt vált biztossá, míg december első napjaiban még arról szólt a zuhanyhíradó, hogy a világbajnokságot a koronavírus-járvány miatt el­­halaszthatják. Ez végül nem történt meg, Nagy egyedüli ma­­gyarként utazott el Taskentbe edzőjével, Oláh Imrével.– Nem sikerült tökéletesre számomra ez a világbajnokság, mert nem a legjobb napot fogtam ki – árulta el őszintén lapunknak Üzbegisztánból Nagy. – Bizony ilyen előfordul, hogy nem minden a tervek szerint halad. Szakításban nagyon megzavart, hogy az első, sikeres 172 kilogrammos fogást követően nagyjából harminc percet kellett várnom. Nem tudtam már kellőképpen felpörögni fejben és fizikálisan sem a gyakorlatokra. Kimentem a másodikra, de éreztem, hogy elengedtem, így a harmadikra ki sem mentem, inkább koncentráltam a lökésre. Ebben 212 kilogrammal jól indítottam, majd mentem 218-ra, ami a maximumot jelentette, mert a 222-nél már éreztem, ez most nincs benne a formámban – összegzett. 

 

390 kilogrammos össztelje­sítményével négy közvetlen ri­­válisát és a C csoport nyolc tagját előzte meg, míg az A csoportba tartozó tíz ellenfél közül kilencen emeltek többet a szegedi súlyemelőnél. 

 

– Összességében elégedett vagyok, mert amit lehetett, ki­­hoztam magamból. Belátom, van olyan, hogy nincs az embernek jó napja. A 390 kilogrammos eredmény az olimpia után azért nem rossz. Ha nincs a hosszú várakozás a két szakításom között, akkor a 177 meg lehetett volna, amivel a tokiói teljesítményemet megismételhettem volna. Jók az előjelek, bizakodó vagyok a jövőre nézve – jegyezte meg Nagy Péter, aki ma már haza is érkezik a világbajnokságról. 

 

Ami pedig a szegedi súly­emelő 2021-es évét illeti, májusban először hódította el online versenyen a masters magyar bajnoki címet, majd megnyerte a világbajnokságot is. Az olimpián 396 kilogrammos teljesítménnyel a hetedik helyen végzett. Novemberben 17. alkalommal lett felnőtt magyar bajnok, így abszolút csúcstartó az ólomsúlyúak kategóriájában. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában