Legendájától köszön el a Makó FC, a bajnokcsapat veretlenségét próbálja elvenni a HFC

2022.05.21. 12:30

Utoljára játszanak hazai pályán

A 2021–22-es idényben utoljára játszik saját közönsége előtt a két Csongrád-Csanád megyei NB III.-as csapat: a Hódmezővásárhelyi FC igazán nemes feladat előtt áll, míg a Makó szépen szeretné búcsúztatni ikonikus játékosát.

V. P.

A Kozármisleny ellen játszik utoljára saját közönsége előtt a HFC ebben a szezonban. Fotó: Török János

A Kozármisleny ellen játszik utoljára saját közönsége előtt a HFC ebben a szezonban. Fotó: Török János

A sereghajtó és a listavezető jut ellenfélként a Csongrád-Csanád megyei csapatok számára az NB III. Közép csoportjának utolsó előtti fordulójában. Az közös a Makó és a Hódmezővásárhelyi FC sorsában, hogy mindkét csapat számára a vasárnap 17 órakor kezdődő találkozó jelenti a szezonbeli utolsó hazai mérkőzést.

A makóiak ünnepi meccsre készülnek, hiszen a Gerjen elleni meccsen utoljára lép pályára a makói közönség előtt makói játékosként Magyar György. A Maros-parti klubban több mint 450 mérkőzésen szerepelt a csupaszív futballista. 

Mindent félreteszünk, és csak egy dolog számít a vasárnapi mérkőzésen, hogy Magyar György, aki élő legenda a makói labdarúgásban, szépen búcsúzzon a hazai közönségtől. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy Gyuri utolsó mérkőzése ne győztes összecsapás legyen, csak ez motivál bennünket. A bajnokság elején azt mondtam, hogy úgy lehet bent maradni, hogy több mint tíz meccset kell nyerni itthon, ez még nincs meg, de hangsúlyozom, Magyar György szép búcsúztatása az elsődleges célunk. Ez a klub és én mint edző is rengeteget köszönhetek neki, kettőzött erővel küzdünk azért, hogy győzelemmel zárjuk a vasárnapi meccset – mondta lapunknak Siha Zsolt, a Makó FC edzője. 

Bár hetekkel ezelőtt bebiztosította bajnoki címét, azóta sem lassít a Kozármisleny FC, amely két fordulóval a vége előtt is őrzi veretlenségét. Az utolsó előtti játéknapon a Hódmezővásárhelyi FC-hez érkezik a Baranya megyei csapat, így a kék-sárgák igencsak kemény kihívás előtt állnak – ugyanakkor nemes feladat is lehet elvenni a bajnok veretlenségét. A gárda kispadján döntetlennel mutatkozott be a megbízott tréner. 

Azt mondtam a fiúknak, ha már így hozta az élet, akkor próbáljuk meg ebből a legtöbbet kihozni. Ez egy lehetőség számunkra, egy szoros eredményből indulunk ki, ha kiélezett küzdelemre tudjuk kényszeríteni ellenfelünket, akkor pedig megpróbáljuk ezt kihasználni. Nem lehet ezen a meccsen teher rajtunk, de szeretnénk szépen búcsúzni a hazai pályától és a drukkereinktől. Egy jó csapat ellen játszunk, akik magas ritmusban futballoznak, így szervezett játékra lesz szükségünk – nyilatkozta Antal Krisztián, a Hódmezővásárhelyi FC megbízott edzője.

A vásárhelyi keretből nem lesz bevethető a sárga lapos eltiltása miatt nem bevehethető Bata Kristóf, valamint a térdsérüléssel küzdő Povázsai Zsolt. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában