A legeredményesebb klub

2022.10.13. 17:06

MVM Szegedi VE: címvédés a pontversenyben

Idén is az MVM Szegedi Vízisport Egyesület nyerte a Magyar Kajak-kenu Szövetség bajnoki pontversenyét, megelőzve a Grabpolast Győri VSE-t és a KSI SE-t.

Mádi József

Nádas Bence sokat tett a szegedi eredményesség megtartásáért.

Fotó: Karnok Csaba

A szegediek szinte lekopírozták az előző évüket, már ami a összesített pontszámot illeti, hiszen csupán két ponttal maradtak el a 2021-es teljesítményüktől. Előnyük azonban idén egy kevéssel nőtt a második győriekhez képest, közel 300 pont a differencia.

– Bármekkora is ez az eredmény, bármekkora az öröm, egyetlen titka van, a csapatmunka. Mindenképpen ki kell emelnem szakmai vezetőnket, Sík Mártont, akinek az irányításával nagy összefogásban megy a munka, és mindenki, aki az egyesületben dolgozik hozzátesz valamit. Azért vagyok a legboldogabb, mert ez nem egy versenyzőnk nagy eredménye, hanem az egész csapaté, az egész egyesületé – mondta Petrovics.

A klubigazgató rendkívül büszke arra, hogy szinte minden világversenyen volt szegedi versenyző a magyar csapatban, ráadásul az eredmények sem maradtak el.

– A felnőtt maraton világbajnokság kivételével mindenhol ott voltunk. A szegedi ifjúsági, U23 világbajnokság kiemelkedő eredményeket hozott, míg a felnőtt vébén elsősorban Nádas Bencének és Nagy Biankának köszönhetően nagyszerű sikereket értünk el. Tényleg szinte minden szakágban, minden korosztályban képesek vagyunk ott lenni a legjobbak között, és ebben is látjuk a jövőt, hogy szélességben és mélységben is jól építkezzünk – nyilatkozta a szegedi klubigazgató, Petrovics Kálmán a magyar szövetség hírlevelében.

Petrovics Kálmán szerint a pontverseny a kisebb kluboknak is köszönhetően egyre szélesedik, így ha ezt a szintet tudják tartani a jövőben, azt sikerként könyvelné el. Fontosnak tartja azonban, hogy a többi klub is minél erősebb legyen, mivel ez őket is még nagyobb hatékonyságra ösztönözné. 

A szakember hozzátette, a kenu szakágban kiemelkedően jó évet zártak, a női kajakban azonban még előre lépésre van szükség.

– Két évvel ezelőtt az új stratégiai tervünknek megfelelően kezdtünk el nagyobb hangsúlyt fektetni a női kajakra. Nyilván az utánpótláscsoportokon van a hangsúly, a tehetséggondozásra összpontosítunk, illetve új edzőket állítottunk be ebbe a szakágba. Szervezettebb lett ez a szakág, és úgy gondoljuk, hogy néhány éven belül ennek meg lesz az eredménye is – fogalmazott a szövetség honlapján Petrovics Kálmán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában