Férfi vízilabda

2023.06.19. 14:51

Világbajnokot is igazolt a Szeged, teljessé vált a keret

Friss juniorvilágbajnok kapust is igazolt a Zue.hu Szegedi VE OB I.-es férfi vízilabdacsapata, de a nagy lövő hírében álló Nagy Márton is komoly erősítésnek tűnik. Kiss Csaba vezetőedző játékoskerete kissé átalakul, de a koncepció semmit sem változik. Ahol lehetséges, ott a helyi fiataloknak szeretnének bizonyítási lehetőséget adni.

Becsei Dávid

Nagy Márton (a labdával) visszatér Szegedre, komoly erőssége lehet a csapatnak.

Fotó: Dömötör Csaba/MW

Az már a 2022–2023-as szezon utolsó hazai meccsén kiderült, hogy Molnár Dávid, Lakatos Soma, Vékony Ákos, Baj Marcell, Kardos Alexander és Kovács Kristóf távozik a szegedi férfi vízilabdacsapattól. Hétfőn kora délután viszont hivatalosan bejelentette a Szegedi VE, hogy teljessé vált a felnőttcsapat kerete. Négyen érkeznek, illetve az utánpótlásból többen is lehetőséget kapnak majd. 

– A kapuba az éppen friss világbajnok Danka Benedek érkezik a KSI-ből. Ezúton is szeretnék gratulálni a magyar U20-as válogatottnak és Lakatos Somának a világbajnoki elsőséghez – csapott rögtön a bejelentések közepébe Juhász Zsolt csapatmenedzser. 

Molnár és Kovács is távozott a kapuból, Danka társa pedig a saját nevelésű, kiváló adottságokkal rendelkező Gyovai János lesz.

– Lakatos Soma is távozik tőlünk, az ő utódja a BVSC-ből érkezik, aki szintén korosztályos válogatott, Sziládi Kristóf. Nagy Márton is minket választott, így a következő idényben kék-fekete szerelésben szerepel – folytatta a bejelentéseket a hivatalos honlapon. 

Nagy Márton 2008-tól 2016-ig Szentesen vízilabdázott, majd egy évre átigazolt Szegedre. Visszatért Szentesre, 2020 nyara óta pedig a BVSC-t erősítette. Harminchárom gólt lőtt az ötödik helyezett csapatban a legutóbbi idényben. 

Bajt pótolva a center pozícióba Klár Gergő érkezik Szegedre. 20 éves, Ferencváros-nevelés, legutóbb Egerben vízilabdázott.

– Egy tehetséges SZVPS-játékost már említettem, mellette Leinweber Olivér és Pörge Zsombor már az elmúlt szezonban is bizonyította, hogy sokra hivatott játékosok, így stabil kerettagnak számítanak. Hozzájuk csatlakozik még Horváth Vencel, így leszünk tizennégyen, de rajtuk kívül a felnőtt csapattal készül majd Báthory Balázs, a Molnár ikrek, Manó és Hugó, Varga Milán és Meleg Richárd is. Nem térünk le az útról, nekünk a helyi tehetségek a legfontosabbak, hogy ők fejlődjenek, és minél több szegedi legyen a keretben – hangsúlyozta Juhász Zsolt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában