Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 25°C Még több cikk.

Autóversenyző szeretett volna lenni a vonatbaleset egyik áldozata - Ladák vonulnak fel Milán búcsúztatásán

Autóversenyző szeretett volna lenni a vonatbaleset egyik áldozata - Ladák vonulnak fel Milán búcsúztatásán
Hódmezővásárhely - Ladás felvonulást szervez fia temetésére Gyalog Richárd. Milán autóversenyző szeretett volna lenni. A 18. születésnapjára megkapta a Ladát, aminek átalakításához édesapjával hozzáfogtak. Milán már soha nem vezetheti. Ő a kakasszéki vonatbaleset egyik áldozata.

Milán mindig azt mondta: "Apu, én majd neked nyerem az első kupát, de csak az elsőt, a többit már magamnak!" Ha már nem tudtam megépíteni neki a versenyautóját, mert meghalt, akkor így búcsúzom el tőle, egy ladás felvonulással

– mondta könnyeivel küszködve Gyalog Richárd. 

– Remélem, ott, az égi pályákon majd sikerül neki az, ami itt, lent, a földön nem...

Gyalog Richárd Milán édesapja. A fiú tragikus halált halt október 25-én, csütörtökön Kakasszéken. Ő is utasa volt annak az autónak, amit elsodort a vonat. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a fénysorompó működött. Úgy tudni, az autó vezetője, Milán szerelmének édesapja ismeretlen okból a félsorompót kikerülve akart áthajtani a sínen, de a Szeged felől érkező vonat telibe kapta a kocsit, ami az ütközéskor kettészakadt. Az egyik fele a kereszteződéstől 15 méterre az árokban landolt, a másik felét pedig körülbelül 200 méteren át maga előtt tolta a vészfékező vonat. Az autóban ülő mind a négy ember szörnyethalt. Egyikük Milán volt (2018. október 26.: Négyen haltak szörnyet a kakasszéki vonatbalesetben).
Milán nagyon szerette az autókat. (A fényképeket Gyalog Richárdtól kaptuk.)
Milán nagyon szerette az autókat. (A fényképeket Gyalog Richárdtól kaptuk.)
– A nagyfiam nyolcéves volt, amikor az édesanyjával elváltunk. De ettől függetlenül mindkét gyermekemmel szoros kapcsolatban állok – illetve Milánnal már csak álltam... Nagyobbik fiamat én fertőztem meg az autóverseny szeretetével. Engem olyan 12–14 évesen csapott meg a benzingőz. Tótkomlóson nőttem fel, és ott építettek egy Lada-krosszpályát. Amikor az én kis Dokim – ahogy én hívtam Milánt, mert úgy tologatta fel a szemüvegét, mint egy orvos – 8 éves lett, elvittem egy Lada-krosszversenyre. Az első pillanatban magával ragadta a hangulat. Utána ezzel keltünk, ezzel feküdtünk. 2009-ben vettem magamnak egy versenyautót. Fiam minden lépésemet követte, segített átépíteni. Majd lett egy másik autóm, amit szintén közösen bütyköltünk. Ez volt az élete. Mindent kérdezgetett, apu, ezt hogy javítsuk, mit csináljunk, hogy jó legyen? Földes utakon, ahol nem jelentett veszélyt senkire és magára sem, ott tanítgattam vezetni. Fantasztikus érzéke volt. Milán rengeteg versenyvideót nézett, amiből sokat tanult. Nagyon jó versenyző vált volna belőle. Olyan büszke voltam rá, hogy azt szavakba nem lehet önteni...

Milán június 22-én töltötte be a 18. életévét. Édesapjától egy Ladát kapott ajándékba. A fiú boldogsága hatalmas volt. Richárddal hozzáfogtak a versenyautóvá alakításhoz. Úgy tervezték, mire befejezik, addigra Milán megszerzi a jogosítványt is. Mint minden mást, ezeket a terveket is keresztülhúzta az október 25-i vonatbaleset.

– Nagyon hiányzik Milán! Az esték még csak hagyján, a nyugtatók elaltatnak, de az ébredések borzalmasak! Feldolgozhatatlan érzés egy szülőnek a fia elvesztése! Szeretnék Milán temetésére egy ladás felvonulást szervezni, hogy a szenvedélye, a Lada, sok Lada hangja kísérje az utolsó útján. Már rengetegen jelezték, hogy
eljönnek, így fejezik ki részvétüket. Hogy mikor lesz a temetés, egyelőre nem tudjuk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mártélyon sem lehet a vízen járni: Az ág is húzza szegény holtágat - Négyféle érdeknek kellene megfelelnie

Mártélyon sem lehet a vízen járni: Az ág is húzza szegény holtágat - Négyféle érdeknek kellene megfelelnie
Fatörzsek dőltek a mártélyi tanösvény leglátványosabb, vízre épített részére néhány hete, de nem csak ezért lett járhatatlan. Tovább olvasom