A vezetékes makói ivóvíz fél évszázada

– A korszerű vezetékes ivóvízellátás gondolata fél évszázaddal ezelőtt azért merült fel Makón, mert a hatvanas évekre lényegében összeomlott az addigi, 60-70 fúrt kútra, illetve utcai közkifolyókra épülő vízellátás – mondja Medgyesi Pál, a városi vízművet is évtizedeken át üzemeltető, időközben megszűnt makói vízmű egykori vezérigazgatója.

1967-ben mindössze 1813 ingatlanban volt bekötve az ivóvíz a több mint 9 ezerből, ami komoly higiéniai és tűzvédelmi kockázattal járt, ráadásul a kutak egyre kevesebb vizet adtak. Ez persze nagyjából ugyanígy volt az egész országban, így többfelé kezdtek szervezni a vezetékes vízellátást biztosító társulatokat, már a hatvanas évek elejétől. Csongrád megye városai közül egyébként egyedül Makón szerveztek ilyet, a többiben állami beruházással oldották ezt meg. Érdekes, hogy a megye 22 társulása közül 15-öt a Makói járás településein, ahol 1969-ben – elsőként az országban – fejeződött be a kisvízművek építése.

Ma már az utcai kutakból is vezetékes víz folyik Makón. Fotó: Szabó Imre

Az érintettek anyagi hozzájárulását összegyűjtő és a beruházást lebonyolító társulat megszervezése Forgó István tanácselnök nevéhez köthető. A társulat tíz évig működött, de a beruházást nem sikerült befejeznie.

Egy korabeli stencilezett tájékoztató szerint fogyasztási egységenként 3500 forint volt az érdekeltségi hozzájárulás, amit aztán több év alatt lehetett törleszteni. Minden utcába bekerült az elosztóvezeték, amit egyébként a megyei vízművállalat, illetve a helyi termelőszövetkezetek kubikosbrigádjai fektettek le. A vizet a házak udvarára is bevitték. Szerencsés egybeesés – mondja Medgyesi – , hogy a vezetékrendszer kiépülésének időszakára elkészült a napi kétezer köbméter teljesítményű víztermelő telep két kúttal, illetve a ma is álló makói víztorony.

Medgyesi értékelése szerint nagyon jó döntés és nagy előrelépés volt a vezetékes ivóvízellátás megszervezése a Maros-parti városban, de a rendszerrel gondok is voltak. A rákötések száma ugyanis gyorsan nőtt, ezt azonban nem előzte meg a víztermelő kapacitás bővítése. Emiatt a hetvenes években gyakran volt vízhiány, amit főként az emeletes házak felső szintjein élők éreztek meg. Ahhoz, hogy emiatt és a kivitelezési hibák miatt ne alakuljon ki járvány, ahogyan másutt is történt, a szakmai találékonyság mellett szerencse is kellett – mondja a szakember.

Egyszer például az egyik felettese fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene, mert nem vette át a vállalati kivitelezőrészleg által épített hálózatot a nem megfelelő vízminőség miatt – az ügy vége azonban igazgatói dicséret lett. A problémákat végül az oldotta meg, hogy a nyolcvanas években végre elkészültek a víztárolók, illetve hogy a kutakba búvárszivattyúkat szereltek. Addig azonban a makói rendszer rendkívüli üzemmódban működött, állandó feszültségforrásként a beruházó és az üzemeltető között.