Makó, az udvarias város - Lehet köszönésre tanítani a gyereket, de ez ösztönös gesztus

Falun nevelkedett, városba költözött kolléganőm hét végén kerékpárra ült, és olyan helyre jutott, ahol az utcán ráköszöntek. Ettől otthon érezte magát. Sokaknak ismerős helyzet. Vajon mégsem úgy van, hogy falun még illedelmesek az emberek, a városiak pedig mind bunkók? Hol húzódhat a köszönés lélekszámhatára? A Facebook közösségi oldalon feltett kérdésre több mint ötven hozzászólás érkezett. Akik falun élnek, azt tapasztalják, ismeretlenek is köszönnek nekik, fogadják az üdvözlést. Nagyon visszatetsző, ha ezt a szokást valaki nem veszi figyelembe. Ám Budapesten is létezik „szívélyes mikrokörnyezet" – akadt, aki Újlipótvárost ilyen alapon falujának nevezte. Általános tapasztalat, hogy van örömteli fogadókészség idegenek részéről a köszönésre Los Angelesben, Párizsban, svájci és svédországi kisvárosban. Ami egy-egy kisvárost illet, nagyon eltérő élményeket osztottak meg az ismerősök, elég csak Makót venni. „Nekem az a tapasztalatom, hogy Makón nagyon szívesen visszaköszönnek, akik reggelente felénk sétálnak az sztk-ba, kórházba" – írta Mágori András.

Józó Csaba lángossütő Makón, pultja mögött - és egy előre köszönő vendég. Fotó: Bakos András

„Az ismerősök fogadják, a többiek nem mindig" – árnyalta a képet Edit. „A feleségem mezőberényi. Amikor Makóra költöztünk, mindenkinek köszönt. Úgy néztek rá, mint egy marslakóra. Azóta megtanulta, hogy teljesen felesleges, csak az ismerősök köszönnek vissza. Nekem is meg kellett szokni Mezőberényben, hogy gyorsan köszönnöm kellett, és lehetőleg mindenkinek!" – ez Vajda József tapasztalata. „Számít, hogy az ember, akinek köszönök, benne van-e abban a térben, amit a sajátomnak érzek" – tűnődött Zsolt. Függ ez a neveltetéstől is. Sok embernek gyerekkorában a lelkére kötötték, mindig köszönni kell. Egyikük aztán a szegedi egyetemen a folyosón zavarba hozta a dékánt, aki nem tudta, honnan ismerhetik egymást.

– A gyereked nem azt csinálja, amit mondasz neki, hanem azt, amit te is csinálsz. Ha köszönsz az embereknek, ők is köszönni fognak – mondja Józó Csaba lángossütő az ideiglenes helyén működő makói piacon, pultja mögött. Azt tapasztalja, hétköznap, amikor a közeli gimnáziumból jönnek a diákok, észrevehetően több olyan vendége van, aki köszön. A gyerekek köszönnek. – Inkább a negyvenes korosztálynál látok gondokat, és ez persze független attól, hogy mennyire iskolázott az illető. A következő kihívás, a „kérek" sem megy mindenkinek. Előfordult, hogy erre fölhívtam a figyelmet, és azt kaptam válaszul, hogy akkor nem is kell a lángosom.

Az, hogy köszönnek vagy nem köszönnek az emberek, nem a település, inkább a pillanatnyi közösség méretétől függ, vagy attól, mennyi idegen kerül be egy adott térbe, vagy attól, hogy az ismerősök közösségébe belépő idegen akar-e alkalmazkodni – említ néhány szempontot Pászka Imre szociológus. A köszönést jó tanítani a gyereknek, de ösztönös gesztus, ősi védelmi funkciója van. Aki nem köszön, az be akar zárkózni, vagy reményt sem lát arra, hogy kedvezően fogadják a gesztusát.