drogkereskedelem

2021.08.19. 23:04

Elfogták a Camorra olasz bűnszervezet egyik vezetőjét Dubajban

Elfogták a nemzetközi drogkereskedelem egyik vezető személyének számító Raffaele Imperialét, a Camorra olasz bűnszervezet egyik vezetőjét Dubajban – közölte csütörtökön az olasz pénzügyőrség Nápolyban.

A 46 éves férfit az olasz belügyminisztérium a különösen veszélyes szökevények listáján tartotta számon.

Imperialét a tájékoztatás szerint augusztus 4-én kerítették kézre az Egyesült Arab Emírségek fővárosában a nápolyi ügyészség, az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) és az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezet közreműködésével.

2016 januárja óta körözték Olaszországban bűnszervezet keretében elkövetett nemzetközi drogkereskedelem és pénzmosás gyanúja miatt. 2013-ban 1,3 tonna – Dél-Amerikából származó – kokaint foglaltak le Párizsban. A kábítószert a hatóságok akkor Imperiale bűnszervezetével hozták összefüggésbe.

A bűnöző egyébként azzal is hírnevet szerzett magának, hogy

a dél-olaszországi Castellamare di Stabiában lévő villájának átkutatása során Vincent van Gogh holland festőművész 2002-ben Amszterdamból ellopott két remekművét találták meg,

amelyeket feltehetően a feketepiacon vásárolt meg.

Az olasz hatóságok kezdeményezték a férfi kiadatását az Egyesült Arab Emírségektől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában