A pekingi védelmi minisztérium Indiát tette felelőssé a ladakhi incidensért

A pekingi védelmi minisztérium Indiát tette felelőssé a június 15-i ladakhi incidensért szerdán, amelyben legalább húsz indiai katonai vesztette életét.

Vu Csien, a védelmi minisztérium szóvivője pekingi sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy fennmarad a béke és a stabilitás a határrégióban.
Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő is Indiára hárította a felelősséget, és újból megismételte a kínai álláspontot, amely szerint az összetűzésre amiatt került sor, mert indiai határőrök illegálisan kínai területre léptek, és provokálták a kínai katonákat.

„Az indiai hadsereg felelőtlen lépéseivel súlyosan megsértette a két ország közötti egyezményeket és a nemzetközi kapcsolatok alapelveit” – mondta Csao.
A két ország katonai tisztségviselői hétfőn találkoztak először az incidens óta, és többórás tanácskozás során megegyeztek abban, hogy lépéseket tesznek a feszültség enyhítése érdekében.

Reméljük, hogy az indiai fél szigorúan tartja magát a megállapodáshoz, és sikerül helyreállítani a rendet a határrégióban – bizakodott a külügyi szóvivő.

A kasmíri térséghez tartozó Ladakhban Kína csaknem 90 ezer négyzetkilométer indiai területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai fennhatóság alatt álló Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladakh természetes része, ezért Indiához kell tartoznia. A két ázsiai ország között 1962-ben rövid határkonfliktus zajlott a térségben.

A vitatott hovatartozású Kasmíron India, Pakisztán és – kisebb részben – Kína osztozik.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Az EESZT segít mindenkinek
Hét igazolt beteg van Makón, Márki-Zay pedig szembe megy a szabályokkal
Megváltozik a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje Ásotthalmon. Szerdán és pénteken nem lehet egy ideig ügyeket intézni személyesen. A járvány fokozódásának ellenére Hódmezővásárhely polgármestere kibúvót javasol a szabályok alól a most házasulóknak, Makón pedig hét igazoltan pozitív fertőzött van.
Semjén Zsolt: a kultúra megmaradásunk egyik záloga
Átadták a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat.
Fekete-Győr: Bíró Lászlót nem vennénk fel a Momentumba
Megbékéltek Gyurcsánnyal a fiatal liberálisok.
A hitről és szeretetről is szól a Slachta Margit-díj
Kuruczné Kovács Franciska, a Fogyatékosok Nappali Intézményének munkatársa vehette át először a Slachta Margit emlékére díjat.
Forog az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmje
Az alkotás a tervek szerint 2021 őszén kerülhet a magyar mozikba.
Szardínián kapott kikötési engedélyt az Alan Kurdi civilhajó
A rossz időjárási viszonyok miatt nem tudott eljutni Marseille-ig.