Botrány Mikola István miatt a Fideszben

Több fideszes politikus is felháborodással fogadta, hogy a napokban Mikola István párttársuk Kökény Mihály szocialista képviselő társaságában látogatott el a Hospinvest által működtetett kiskunhalasi kórházba.

Bár névvel egyikük sem nyilatkozott, annyit elmondtak: úgy érzik, a volt miniszter kiállt a HospInvest mellett, amikor azt mondta, hogy a sokat támadott cég ugyan feketebáránynak tűnik, de vannak jóval veszélyesebbek is.

Az ellenzéki politikus azt is mondta, hogy az egészségügyben helye van a magántőke bevonásának szakmai vállalkozásokon keresztül, megfelelő korlátokkal. Több párttársa szerint azonban ez a vélemény nem illik a Fidesz magánosítással kapcsolatos kommunikációs stratégiájába.