Hallgassa élőben!

Csaknem 10 ezer önkéntes tűzoltó is segíti a védekezést

Többek között a fertőtlenítésben is részt vesznek.

Csaknem 10 ezer önkéntes tűzoltó is segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést – közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke csütörtökön.

Dobson Tibor tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzetben a szövetség együttműködik az állami és önkormányzati szervezetekkel. A mintegy 700 tagszervezetéhez tartozó közel 10 ezer önkéntes tűzoltóval folyamatosan részt vesz a kockázatok csökkentésében országszerte.

A hagyományos tűzoltási- és műszaki mentési segítségnyújtás mellett, lehetőségeik szerint heti 7-800 alkalommal, több ezer munkaórával közreműködnek a fertőtlenítési, lakossági-ellátási és tájékoztatási, anyag-eszköz szállítási munkákban – közölte.

Minderről a szervezet honlapján és közösségi oldalán is folyamatosan tájékoztatást adnak és megyei bontásban is összesítik milyen munkákkal járultak hozzá a védekezéshez – tette hozzá az elnök.

Hozzászólások

Rómában győzött a Milan
Sikerével a Milan két vereség után győzött újra a Serie A-ban, melynek tabelláján négy ponttal lemaradva második az Internazionale mögött.
A Dél-afrikai Köztársaság 11 millió adagot rendelt a Johnson and Johnson védőoltásából
A vakcinából 2,8 millió adagot a második negyedévben fognak leszállítani.
Végső fázisába érkezett Magyarország eddigi legnagyobb külföldi fejlesztési programja Ugandában
Az elmúlt évek munkájának köszönhetően magyar cégek jelentős beruházásokat hajtottak végre Kelet-Afrikában.
Irán nem kíván most tárgyalni a nukleáris megállapodás helyreállításáról
Az amerikai Fehér Ház szóvivője reagált a közleményre, s csalódottságát fejezte ki Irán döntésével kapcsolatban.
Újra nyert a Liverpool
Jürgen Klopp együttese négy vesztes meccs után tudott újra győzni.
Nyílt levél Dr. Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara elnökének
Dr. Csókay András idegsebész az etikai vizsgálatok azonnali megindítását, illetve a kamara elhatárolódását sürgeti a politizáló háziorvosoktól.