Hallgassa élőben!

Négyszáznál is több határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

Hozzászólások

Ez érdekes! Vészjelzést küldött a megtámadott paradicsom
Új kutatás igazolta, hogy a növények is rendelkeznek saját idegrendszerrel.
Öt koncerten hallhatók Liszt és Dukay művei
A rendezvény szervezői augusztus 27. és 29. között várják a közönséget.
Tánccal, operettel és hideg fröccsel kezdték az ünnepet – Fotók
Az algyői templom védőszentjének, Szent Annának az ünnepéhez – július 26. – közel eső hétvégén minden évben háromnapos programkavalkádot rendeznek a Tisza-parti községben.
Az Őszi Tárlat színei
A műfajok és színvilágok közötti párbeszédet mutatta be Képiró Ágnes művészettörténész az Alföldi Galéria földszinti termeiben tegnap délután. A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat augusztus végéig látogatható.
Maradtak ösztöndíjas helyek a Mezgőzadasági Karon
A Szegedi Tudományegyetem jogász képzésére könnyebb, orvosképzésére viszont nehezebb volt idén bekerülni, mint tavaly, legalábbis a ponthatárokból ez derült ki. A legmagasabb pontszámok idén is a tanárszakokon alakultak ki. Összesen több mint hatezer hallgató kezdheti meg szeptembertől tanulmányait az intézményben.
2025-re minden megyei jogú város elérhetővé válhat négysávos úton
Az elmúlt évtizedben elvégzett közútfejlesztésekkel a 2010-ben még 1300 kilométer alatti gyorsforgalmi hálózat összes hossza mára megközelíti az 1700 kilométert – közölte Palkovics László.