Hallgassa élőben!
Fotó: Árvai Károly/MW

Jön a visszavágó

Óriási érdeklődés övezi a szurkolók részéről a Ferencváros labdarúgócsapatának visszavágóját a svájci Young Boys ellen a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó, negyedik fordulójában.

Az egy héttel ezelőtti, berni első mérkőzésen 3–2-es vereséget szenvedett a magyar baj­­nok. A Ferencváros már a 25. perctől emberelőnyben játszott, majd 1–1-es állásnál Myrto Uzuni tizenegyest is hibázott. A zöld fehérek a hétvégén az NB I.-ben nem léptek pályára, a Puskás Akadémia elleni találkozót a BL-felkészülés jegyében elhalasztották. Hasonló okokból kifolyólag a Young Boys sem játszott a svájci bajnokság negyedik fordulójában.

A hazaiaknál Peter Stöger vezetőedző sérülés miatt biztosan nem számíthat Sigér Dávidra, de valószínűleg norvég támadója, Tokmac Nguen sem lesz majd bevethető a mérkőzésen. Igor Haratin sem lehet ott a pályán sárga lapos eltiltása miatt.
Komoly munka vár a Ferencváros játékosaira, ugyanis az egygólos siker még nem ér au­­tomatikus továbbjutást. A 2021–2022-es idénytől az Eu­­rópai Labdarúgó-szövetség (UEFA) eltörölte az idegenben lőtt több gól szabályát, vagyis kétgólos győzelemre lesz szüksége ma 21 órától (élő: M4 Sport Tv) a Groupama Arénában.

A párharc győztese a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet majd, míg a vesztes az Európa-ligában folytathatja a küzdelmet, szintén a legjobbak között. A rajtpénz a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében 15,64 millió euró, míg az Európa-ligában 3,63 millió.

Hozzászólások