A kísérlet nem sikerült

Több mint másfél éve üresen áll kilenc szociális bérlakás és kilenc garázs az újonnan épített Arany János utcai önkormányzati társasházban, amelynek földszintjén olyan újfajta elrendezést terveztek, amivel mindenkit megleptek.
Boda József volt az első lakó az Arany János utcai önkormányzati társasházban. Fotó: Karnok Csaba

Több mint másfél éve üresen áll kilenc szociális bérlakás és kilenc garázs az újonnan épített Arany János utcai önkormányzati társasházban, amelynek földszintjén olyan újfajta elrendezést terveztek, amivel mindenkit megleptek. Az irodalakások leginkább az amszterdami piroslámpás negyed hangulatát idézik, ahol a lányok kiülnek a kirakatba.

– Nem igaz, hogy az Arany János utcai önkormányzati bérház félig üresen áll – cáfolta a városban terjedő híreket Gila Ferenc. A közgyűlés városrendezési, tulajdonosi és lakásügyi bizottságának szocialista elnöke elmondta: az Arany János utca 12. szám alatti ház 28 lakásának kétharmadában szociálisan rászorult emberek élnek.

A Fidesz-érában tervezték

Az Arany János utcai társasházat a kisszínház átépítésével egyszerre húzták fel. A beruházás több mint másfél milliárd forintba került. A költségeket nagyobb részt az állam állta. Az épületet még a Fidesz-érában tervezték meg. Szöllősi Béla – aki akkor a lakásügyi bizottság elnöke volt – korábban úgy nyilatkozott lapunknak, hogy egy újfajta elrendezést terveztek a ház földszintjén, egyfajta kísérletként.

Gyakori ugyanis, hogy kisvállalkozások a lakás egyik szobáját irodának, üzletnek használják. Ennek biztosítottak volna megfelelő helyet az Arany János utcában. Az épületben eredendően költségtérítéses bérlakásokat terveztek, végül szociális bérház építésére pályáztak címzett állami támogatásért, mert így jósoltak a pályázatnak nagyobb esélyt. A pályázatot megnyerte a város és 2005 májusában átadták a Kisszínházat és a társasházat – huszonnyolc 44-85 négyzetméteres lakással, négy üzlettel és kilenc gépkocsitárolóval.

Csereakcióban sem kellett

Azóta áll üresen a házban négy 44-48 négyzetméteres garzon. „Az önkormányzat szerette volna szociális csereakcióban hasznosítani a lakásokat, de azok nem mentek el” – fogalmazott Gila Ferenc. Szerinte azért, mert a pályázók nem jöttek rá, hogy a garzon 30 négyzetméteres szobájából másfél szobás lakást is ki lehet alakítani. Gila szerint ehhez kaptak volna engedélyt. Mivel nem ment el a garzon, módosítottak a lakásrendeleten, s úgynevezett fecskelakássá nyilvánították, amire márciusban írnak ki pályázatot. A földszinti irodalakások – ahol egybeépítették a lakást az üzlethelyiséggel – nehezen hasznosíthatók szociális bérlakásként. Gila elmondta: a négy lakásból három csak az üzleten keresztül közelíthető meg, vagyis csak utcai bejáratuk van. Az utca szintjével azonos magasságban lévő ablakukon pedig jó a belátás.

A 44-48 négyzetméteres irodalakásokat – amelyekben az üzlet területe 10-18 négyzetméter – szintén megpályáztatják márciusban. „Szerettük volna, ha a lakásokkal együtt hivatalosan is üzlethelyiségeknek nyilvánítják, de ezt a címzett támogatás miatt nem lehet, hiszen az állam szociális bérház építésre adott pénzt. Így aztán szociális cserelakásként kínáljuk fel azzal a megkötéssel, hogy ha a bérlő üzletként is használja a lakást, akkor megemelt lakbért kell fizetnie. Ha nem, akkor normál lakbért. Hogy mire tudja használni, nem tudom, ugyanis az üzleteknek semmiféle közműellátottsága nincs” – magyarázta a bizottsági elnök. A fenti nyolc mellett egy lakás üresen áll még az épületben arra az esetre, ha valakit önkormányzati érdekből kell sürgősen elhelyezni a házban.

Balogh Mária egy 70 négyzetméteres, kétszobás lakásban él a fiával a harmadik emeleten. Elmondta, hogy tavaly júniusban pályázat útján került a Dáni utcai bérlakásból az Arany János utcai társasházba, és nagyon boldog, mert gyönyörű, csendes a lakás. – Reszkettem a gázszámlától, de olyan jó a szigetelés, hogy csak 6700 forintot kellett fizetnem a fűtésért az elmúlt hónapban. Igaz, megkaptam a gázártámogatást. A Dáni utcai, négyméteres belmagasságú lakásban több mint 20 ezer volt a fűtésszámlám – mondta.

Elégedett az első lakó

Boda József volt az első lakó az Arany János utcai társasházban. A 32 éves férfi elmondta, hogy 2005 decemberében költözött a 30 négyzetméteres Székely sori garzonból a 70 négyzetméteres lakásba, amit pályázat útján nyert el. – Nagyon fullos a pecó! Az önkormányzat megadta a módját – lelkendezett a férfi, aki csak azt sajnálja, hogy nem használhatják a garázsokat. Elmondása szerint azok már a beköltözése óta üresen állnak. Gila Ferenc azt mondta, várhatóan a gépkocsitárolókat is megpályáztatják majd hamarosan.