Opel mellett fennakadt egy BMW GT és egy Bentley is - 20 milliót értek a hétvégén lefoglalt autók

Átrendeződnek a lakásépítések
Soha nem látott mértékű otthonteremtési támogatások érhetők el falun és városban egyaránt.
Újabb honvédelmi sportközpontok építését kezdi el a kormány
A típustervek alapján lesz bennük edző- és oktatóterem, és mindegyikhez tartozik lőtér is.
Visegrádi hallgatói szövetség alakul
Hivatalosan is megalakul 2020 végéig a Visegrádi Négyek Plusz Hallgatói Szövetség, a szervezet bírósági bejegyzése már folyamatban van.
Dominó
Ahelyett, hogy önfeledten élveznénk a meccseket, újra sötét felhők gyülekeznek a futball egén.
Lehullt a lepel a Mazsihisz elnökéről
Egy nyilvánosságra került levelében dehonesztálón ír a kormányról, illetve rabbitársai előtt próbálja meg lejáratni Róna Tamást, a Rabbitestület elnökét, mert korrekt, partneri viszonyt ápol a kormánnyal.
Hátsó szándék vezérelte Sorost a járvány miatt kialakult gazdasági válság kezelésében
A Fidesz szerint a keresztény értékek élesen szemben állnak a nyílt társadalommal.