Délmagyar logó

2019. 06. 18. kedd - Arnold, Levente 19°C | 26°C Még több cikk.

Kitálaltak Ujhelyiről: Pistrui is vallott a Szeviép- ügyben

A második tárgyaláson sem döntött a Szegedi Törvényszék az Ujhelyi István által a Délmagyarország ellen indított sajtóperben. A tárgyaláson Baranyi Sándor, a Szeviép volt ulajdonosa megerősítette korábbi állítását. A másik tanú, a cég igazgatóságának akkori tagja, Pistrui László is elmondta: 38 millió forinttal hálálták meg a politikus segítségét.
Pistrui László, a Szeviép egykori igazgatósági tagja is megerősítette volt tulajdonostársának, Baranyi Sándornak azt az állítását, miszerint a Szeviép finanszírozta Ujhelyi István szegedi politikus házának felújítását. Ezt márciusban lapunknak adott interjújában nyilatkozta a volt Szeviép-vezér.

Emiatt sajtóhelyreigazítási pert indított a Délmagyarország ellen Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. Szerinte valótlanul híresztelte lapunk, hogy a Szeviép finanszírozta házának felújítását 30-40 millió forinttal. Baranyi Sándor, a csődbe ment cég egyik tulajdonosa a Délmagyarországnak adott interjújában elmondta, hogy a szocialista képviselő több pályázaton is segített nekik, másrészt az ő segítségével kerültek be a Tisza M43-konzorciumba a spanyol multi alá, ezért adtak neki 38 millió forintot egy közvetítő cégen keresztül.

Lapunknak akkor részleteket nem árult el Baranyi, csak annyit, hogy volt erre egy kapcsolattartó, aki tárgyalt a képviselővel, és megbízta a felújítást végző vállalkozást.

A sajtóper első és második tárgyalásán sem született döntés, annak ellenére, hogy az általános gyakorlat szerint az ehhez hasonló perek egy tárgyalás alatt lezajlanak. A Délmagyarország jogi képviselőjének indítványára három tanút idéztek be a csütörtöki tárgyalásra. Ujhelyi ugyanis több más médiumot is beperelt, ám a Délmagyarnak helyt adott a bíró: Baranyi Sándor meghallgatásán kívül Pistrui Lászlót és a közvetítő cég akkori ügyvezetőjét is beidézte a bíróságra. Baranyi Sándor megerősítette a bíróság előtt a korábban lapunknak elmondottakat: azaz, hogy Ujhelyi István segítségét a Szeviép azzal hálálta meg, hogy finanszírozta házának felújítását 38 millió forint értékben. Indokaként azt a tényt jelölte meg, hogy az M43 autópálya építésének a konzorciumába Ujhelyi segítségével kerültek be, és ezért hálából a Szeviép igazgatótanácsa úgy döntött – a szegedi politikus kérésére –, hogy finanszírozza házának felújítását.

– Mivel ő politikus, nem adhattuk ezt oda közvetlenül, ezért volt szükség a közvetítő cégre – mondta Baranyi. Hozzátette, okiratokkal alátámasztható, hogy 2008. június 6-án a Szeviép Zrt. két részletben 38 millió forint kölcsönt utalt egy közvetítő cégnek, amely szak­ipari cég lévén elvégezhette a ház felújítását. Pistrui László, a másik tanú korábbi tulajdonostársa vallomását lényegi kérdések tekintetében alátámasztotta, a közöttük lévő véleményeltérés mindössze annyi volt, hogy előbbi szerint nem a konzorciumba való belépés ellenértéke volt az összeg.

– Tájékoztatást kaptam az akkori vezérigazgatótól, hogy a Szeviép, a közvetítő cég és Ujhelyi István édesapja kötött egy megállapodást beruházási szándékról, ez volt az úgynevezett debreceni projekt. Ujhelyi édesapjának telkén társasházak építését tervezték, erre nyújtottunk mi átmeneti segítséget. A politikus édesapjának volt egy telke, el is kezdődött a tervezés, ám a projekt tudomásom szerint nem valósult meg – magyarázta Pistrui. Hozzátette, ott a már említett cég lett volna az építtető, a Szeviép az üzemeltető, úgy vélte, hogy ez a hármas megállapodás írásban történt.

Baranyi vallomását annyival pontosította még Pistrui, hogy a pénz felhasználása szerinte nem a szőregi, hanem Ujhelyiék badacsonytomaji ingatlanán történt. Ezt ő a már említett cég ügyvezetőjétől tudja, akit szintén beidéztek tanúként a tárgyalásra, ám ő munkahelyi elfoglaltságra való hivatkozással kikerülte a meghallgatását. A korábbi igazgatósági tag azt is elmondta, amíg ők tisztséget viseltek a cégnél, addig az összeg nem került visszafizetésre. A tanúk elmondásából az is kiderült, Baranyi nem sűrűn találkozott Ujhelyi Istvánnal, ezzel ellentétben Pistrui azt mondta: „Személyes emberi kapcsolat volt köztünk, a PICK kézilabdacsapatánál betöltött szerepünk folytán gyakran találkoztunk".

A bíró a tanúk meghallgatása után a tárgyalást ítélethozatalra elhalasztotta.
Párttársa is bírálta a szegedi politikust

Két levélben is támadta Szanyi Tibor az MSZP vezetését. Párttársára, Ujhelyi Istvánra utalva azt írta: „Aligha gondolkozhat értelmes jövőben az a párt, amelyik a legnagyobb bukása arcát teszi európai arcává. Ennek a förtelmes kudarcnak az egyik – ha nem a – legfőbb felelősét felszereltük az egyetlen EP-mandátumunk öt évre szóló birtoklásával". Mint ismert, a párt választmánya az MSZP egyetlen mandátumát Ujhelyinek adta. A szegedi politikusról azt is írta Szanyi, hogy kampányfőnökként nem a párttal, csak a saját egójával foglalkozott.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Atomcukiság péntekre: Zebraszamár és teve született a cirkuszban - Fotók

Atomcukiság péntekre: Zebraszamár és teve született a cirkuszban - Fotók
Két napon belül két csöppség jött világra a Rókusi Tesco parkolójában. Tovább olvasom