Plágiummal vádolják a The New York Times volt főszerkesztőjét

Vádlója szerint kedden megjelent könyvben teljes fejezetek szerepelnek, amelyeket Abramson mások írásaiból másolt ki.

Az újságírónak a sajtó elmúlt évtizedben bekövetkezett változásait vizsgáló új könyve, a Merchants of Truth (Az igazság kufárjai) címmel kedden jelent meg. A Vice News hírportál munkatársa, Michael C. Moynihan azzal vádolja, hogy a könyvben teljes fejezetek szerepelnek, amelyeket Abramson mások írásaiból másolt ki.
    
Moynihan kimásolt és Twitter-oldalán közzétett részleteket a könyvből, és ezeket összehasonlította más fórumokon megjelent írásokkal. Mint írta, először azt hitte, hogy véletlen egybeesésről vagy egyszeri tévedésről van szó, de miután átvizsgálta a könyv egészét, több plágiumgyanús bekezdést talált. Ezeket – az eredeti írásokkal együtt – közzé is tette.
    
A 64 éves Jill Abramson a Fox televíziónak adott interjújában tagadta a vádakat, de az interjú után néhány órával közzétett Twiter-bejegyzésében már úgy fogalmazott, hogy utánanéz a kifogásolt részleteknek.

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Mától újra fizetni kell a parkolásért
Azt is eláruljuk, hol mennyit kell fizetni érte.
A következő hónapokban 4500 cég kezdhet új beruházásba (videó)
A pályázatra kétszeres a túljelentkezés, ezért az 50 milliárdos keretet megduplázták.
Fokozottan ellenőrzik a folyókat, tavakat
A cél nem a szabálysértők megbüntetése, hanem az esetleges tragédiák megelőzése.
Csökkentek a közjegyzői okiratok díjai a lakáshiteleknél
Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal.
Több budapesti kerületben már tegnap szedték a parkolási díjat
A kormányrendelet szerint még senkitől sem kérhettek volna parkolási díjat.
Beérett
Ahelyett, hogy harcba szállt volna a bronzéremért, a DVTK a senki földjén garázdálkodott. Igaz, legalább azt senki sem vetheti a játékosok szemére, hogy befolyásolták a bennmaradásért folyó küzdelmet, hiszen a gárda kikapott a Kisvárdától, a Pakstól és a Debrecentől is.