Az iskola, ahol öröm a tanulás

Iskolabemutató sorozatunkban ezúttal az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskoláját ismerhetik meg. Az intézmény vonzereje a gyermekbarát szemlélet, valamint az, hogy a hagyományok és értékek mentén a magas színvonalú képzés biztosítása mellett a gyermekek szeretnek iskolába járni.

Timár Kriszta

Tapasztalt, kedves tanítók várják a leendő elsősöket a Juhász Gyula-iskolában. Fotó: Frank Yvette

Új intézményvezetővel, a hagyományok és újítások mentén kezdődött meg az idei tanév az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában, ahol továbbra is négy osztály indítását tervezik szeptemberben, a korábbi évekhez képest változatlan formában. 

Angol és német nyelvi drámaosztályok 

– Az angol nyelvi, illetve a német nyelvi drámaosztályokban elsőtől csoportbontásban, játékosan, felső tagozattól már heti hat nyelvi órában drámapedagógia módszerekkel zajlik az idegen nyelvek tanítása – mondta el Zs. Sejtes Györgyi igazgató. – Ennek eredményeképp minden év végén a csoportok egy-egy színpadi produkciót is elő tudnak adni idegen nyelven. Az iskola ének-zene emelt szintű osztályában minden gyermek hangszeres képzésben vesz részt, valamint intézményünkben Bárdos Kicsinyek Kórusa és a felsős Bartók Gyermekkar működik. Képzőművészeti osztályunkba olyan rajzolni szerető gyermekek járnak, akik az iskolapadban szerzett átlagon felüli képességeiket a mérnöki, a kutatói és az orvosi pályákon hasznosíthatják a későbbiekben – sorolta. 

A cél a sokoldalú személyiség fejlesztése 

Az intézményvezető elmondta, kiemelt céljuk az értelmi és érzelmi nevelés komplex megvalósítása, a sokoldalú személyiség fejlesztése. Az iskola diákjai városi és országos szinten is kiemelkedően teljesítenek évek óta a tanulmányi versenyeken és a kompetenciaméréseken. A tanulók többsége gimnáziumban vagy technikumban tanul tovább. Az igazgatónő hangsúlyozta: a kiemelt figyelmet igénylő diákok fejlesztésére nagy hangsúlyt fektet az iskola; céljuk a tehetséggondozás és az egyéni felzárkóztatás. 

– A legfontosabb, hogy mindenki jól érezze itt magát, hiszen az az egyik legnagyobb motiváló erő, ha a gyerekek és a pedagógusok szeretnek a JuGyuba járni – hangsúlyozta Zs. Sejtes Györgyi. 

Nyílt hét a leendő elsősök szüleinek 

Az első két évfolyamon speciális programmal könnyítik meg az óvoda és az iskola közötti átmenetet, az intézmény több tanítója óvodapedagógusi végzettséggel is rendelkezik. 

– Leendő elsőseinket tapasztalt, kedves, jól felkészült tanítók várják, akiknek elsődleges céljuk, hogy a gyermekek örömmel járjanak iskolába, szívesen legyenek osztálytársaik között, a tanulás meghatározó értékké váljon számukra. Leendő első osztályos gyermekek szüleinek január 10–14-ig nyílt hetet tartunk iskolánkban. Ezen a héten lehetőségük lesz a szülőknek megtekinteni a leendő első osztályos pedagógusok tanítási óráit, valamint az emelt szintű művészeti oktatás módszertanába is betekinthetnek. Szeretettel várjuk első osztályainkba azokat az óvodásokat, akik tanulva szeretnek játszani, játszva szeretnek tanulni. Nálunk öröm a tanulás! A beiskolázás részleteiről, programjainkról, a nyílt hét bemutatóóráiról az iskola honlapján tájékozódhatnak. A nyílt hét bemutatóóráira iskolánk honlapján tudnak a szülők regisztrálni – zárta a beszélgetést az igazgatónő. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!