Fontos középkori könyvtár működött Alsóvároson

A Mátyás téren megérinti az embert a középkor hangulata: a templom és a rendház a 15. században épült fel, és nagyon fontos szerepet játszott Szeged, azon belül Alsóváros életében. A ferences testvérekhez köthető a paprikatermesztés elterjedése, gyógyították a hozzájuk fordulókat, és a közösség egyben tartásában is nagy szerepe volt hitéleti tevékenységüknek. Írtunk már korábban a templom kegyképeiről, a hozzájuk fűződő legendákról is. Kiss Norbert teológus, egyháztörténész előadásából azonban a közelmúltban az is kiderült a Somogyi-könyvtár móravárosi fiókkönyvtárában, amiről kevesebben tudnak: itt működött Szeged legősibb könyvtára. Egy volt azon kevés könyvtárak közül hazánkban, melynek folytonossága a középkori alapítás óta a 20. század közepéig nem szakadt meg: a szerzetesrendek feloszlatásáról, az alsóvárosi rendház államosításáról a Délmagyarország Múltidéző sorozatában emlékeztünk meg korábban. Az egykori könyvtár 1951-es államosítását követően a gyűjtemény egy elenyé­sző része került csak vissza a városba. Ezeket a köteteket külön gyűjteményként a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárának Régi Könyvek Tárában gondozzák. 

Móra is leltározta 

Kiss Norbert a könyvtár történetét 2019-ben a Szeged folyóiratban, a 20. századi mindennapok Alsóvároson sorozat hatodik részében dolgozta fel részletesen. Ezen alapult a januári ismeretterjesztő előadás is, amin arról is szó esett, hogy a könyvtár alapításának pontos dátuma nem maradt ránk. A könyvtár állománya és a várostörténeti monográfiák alapján feltételezik, hogy a kolostor alapításával egy időben, még a 15. században kezdhette meg működését. Azt, hogy mennyire gazdag volt a gyűjtemény, az 1846-os katalógus mutatta meg, amit Dubecz József ferences szerzetes állított össze. A kolostor 1925. április 30-i leltára a könyvtár állományát is bemutatta, e szerint a könyvtárban összesen 4741 kötet volt, ebből összesen 153 kötet „régi könyv”. Néhány évvel azelőtt Móra Ferenc is számba vette a kolostor könyvtárának kincseit. A Historia Domus 1919-es bejegyzésében maradt fenn: „Ápr. 8. A forradalmi kulturbizottság három tagja: Móra (költő, kulturpalota igazgatója), Csányi (zeneművész) s Joachim (festőművész) megleltározták műkincseinket és könyvtárunkat.” 1923-as bejegyzéséből pedig az derült ki, hogy a könyvtár jelentős okmánytárral is rendelkezett. 

Együtt éltek a közösséggel 

Jelentőségét nemcsak a kódexek, ősnyomtatványok adták, hanem azok a lapszéli bejegyzések is, amelyeket a „régi könyvek” rejtettek. Ezekből nagyon sok kiderül a szerzetesek művelődéstörténetben, hitéletben, gyógyításban betöltött szerepéről. Az állomány számos példánya tartalmazott ilyen magyar nyelvű kézírásos lapszéli bejegyzést. Ezek között maradtak fenn bizonyítékok arra is, hogy már a 15. században fontos szerepet játszott az anyanyelv használata a liturgikus életben, az énekekben és prédikációkban. A téma szakértője rámutatott: ez annak is köszönhető, hogy a ferencesek obszerváns ágához tartozó szerzetesek „a városi közösséggel együtt élve, együtt dolgozva, mindig az adott hely szükségeit és igényeit figyelembe véve éltek.”

Használták az anyanyelvet 

Radó Polikárp kutatásaiban emelt ki egy 16. századi bejegyzést egy, a templomban használt misekönyvből, ami előírja: az idézett részeket magyarul énekeljék. A téma szakértője írásában és előadásában is kiemelte az említett misekönyv mellett az úgynevezett Guilerin-kódexet: kisméretű, 1492-es szentbeszédeket tartalmazó ősnyomtatványt fűztek össze egy hasonló méretű papírkódexszel. Ez utóbbi bizonyítja, hogy a ferences szerzetesek magyar nyelven is végeztek lelkipásztori munkát. Gyakorlati útmutatásokat írtak le a szerzetesek számára, többek között a gyónás lelkipásztori feladatának praktikus szempontjait olvashatjuk benne. Egy másik értékes példánya volt az állománynak a szeged-alsóvárosi kódex, ami a 15. század derekán születhetett. A gyulai ferences rendház Pál nevű szerzetese másolta le a szentek olvasmányait a római zsolosmáskönyv alapján, de sajátossága, hogy kiegészítésként magyar szentek is szerepelnek benne. A gyulai kolostorból menekítették át Szegedre a török elől menekülő szerzetesek. 

Segítettek megmaradni 

Kiss Norbert kiemelte: a zsolosmáskönyv és a misekönyv 15. századi ősnyomtatványok, a következő évszázadok kézírásos lapszéli bejegyzéseivel. Ezek a lapszéli bejegyzések az egyes miserészeknél, a zsolozsmák egyes részeinél megjegyzik, hogy az adott szakaszt magyar nyelven énekelték, illetve mondták a szerzetesek. – Ez azt támasztja alá, hogy a ferences szerzetesek már ebben az időszakban anyanyelven prédikáltak, a liturgiának bizonyos részeit anyanyelven végezték, ami – főként a török időszak 143 évében – nagyon erős magyarságtudattal erősítette a helyi közösséget. 

Ö-ző bejegyzések 

Lapszéli bejegyzések fennmaradtak a könyvtár orvosi könyveiben is. Az egyháztörténész két kötetet emelt ki, mint a legértékesebb és legtöbbet használt két munkát: Fuchsius Leonhardus „Commentarius de stirpium historia” című könyve 1542-ből és Bartholomeus Anglicus „De proprietatibus rerum” kezdetű enciklopédikus műve 1483-ból. Fuchsius Leonhardus munkájának szegedi bejegyzéseit Iványi Béla „Régi magyar növénynevek” című kötetében közölte, Bartholomeus Anglicus munkáját Bálint Sándor „Alsóvárosi Glosszák” néven dolgozta fel. A két ősnyomtatvány értékét nem csak az adja, hogy alátámasztják a ferencesek szegedi orvosi tevékenységét. Nyelv- és kultúrtörténeti szempontból is jelentősek a lapjaikon található kézírásos bejegyzések, mint a szegedi ö-ző tájszólás írásos bizonyítékai.