Délmagyar logó

2019. 05. 27. hétfő - Hella Még több cikk.

Becsülni való európai tradíció: Szóljon ez a nap a néptáncról, népzenéről!

,,Akik a táncban találkoztak, azok egy életen át megmaradtak egymásnak" - mondja Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, zenész, dalszerző és népzenekutató. Ma ünnepeljük a táncház napját, a kezdetekre emlékezünk, hogy szóljon ez a nap néptáncról, népzenéről.
Svédországban is virágzik 

– A skandináv népeknél nagyon szépen kibontakozott egy szivárvány népzenei mozgalom és tánc, mi a székiektől örököltük a táncházat. Annak idején végigjártuk Svédországot, Norvégiát és Finnországot, ahol nagy kultusza van a népzenének. Nagyon sokat tanultam tőlük – meséli Sebő Ferenc. 
– Hál’ istennek egy nagyon spontán szerveződött, természetes mozgalom indult. Nem egy kifundált, elméleti alapokra épülő ötlet volt. Manapság, amikor szeretik elhinni az emberek, hogy csak marketing kérdése, és bármit el lehet adni, ez fontos bizonyíték – mutat rá Sebő Ferenc, a Sebő-együttes vezetője, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, miért olyan jelentős a hazai táncházmozgalom, amely a hetvenes évek óta Magyarország legnagyobb mozgalmává nőtte ki magát.

Táncoltak is, nemcsak beszéltek róla

 Az első táncház megrendezésére 1972. május 6-án került sor Budapesten, a Liszt Ferenc téren. A Sebő–Halmos duó szolgáltatta a „talpalávalót", a Bihari Együttes pedig házigazdaként szerepelt. Ugyanakkor ez a táncház oly mértékben sikeresen végződött, hogy felkeltette az utcáról betérő emberek érdeklődését is.
 – Számomra is nevezetes nap volt ez, mert összegyűltek azok a szakemberek, akik fontosnak tartották, hogy megosszák a tudásukat és együtt szórakozzanak – emlékszik vissza Sebő Ferenc. Tovább nosztalgiázunk: – Ott volt az egész népzene-kutatócsoport, a táncosztály, Martin György Erkel-díjas magyar tánctörténész, néprajzkutató, zenefolklorista, a nemzetközi szintű magyar tánckutatás megteremtője, Pesovár Ferenc magyar néprajz-, néptánc- és népzenekutató. És hát táncoltak is a meghívottak, nemcsak beszéltek róla. Jópofa ötlet volt, hogy azok a néptáncegyüttesek, amelyek egyébként csak a jászberényi néptáncfesztiválon találkoztak egymással, és ott versengtek, most szórakozzanak együtt. Bennünket azért hívtak, mert akkoriban mi voltunk az egyetlen székely zenekar, amely tudott székely zenét játszani. Mi szántuk rá magunkat legelőször, hogy megtanuljuk azt a népzenét, ahogy az egy az egyben van. Nem feldolgozott formájában, hanem eredetiben, ahogyan egy popzenét kell. Kialakult az a spontán szituáció, ami napjainkig tart, hogy a zenét és a táncot nemcsak szigorúan a színpadra szánták, hanem segítségükkel szórakozni is lehet. Nagy élmény volt mindezt átélni. 

Kinyitották az ajtókat

– A Liszt Ferenc téri épület nagy ablakokkal van ellátva, az utcán az emberek nézték, hogy mit csinálunk odabenn, és be akartak jönni. Nem engedték be őket, mondván, hogy ez egy zártkörű rendezvény. Ezt is élmény volt megélni, hogy nem csak bennünket, hanem a szélesebb tömegeket is érdekli mindez. Rögtön vita bontakozott ki: a Bihari Együttes továbbra is privát, szakszerű táncházat szeretett volna, míg mi és Tímár Sándor, a Bartók Együttes akkori vezetője jó ötletnek tartottuk kinyitni az ajtókat, és beengedni a táncolni vágyókat. Végül utóbbi valósult meg, és a Bartók Együttes átvette a táncházak szervezését. Arra gondoltunk, hogy engedjük be az embereket, és tanítsuk őket is táncolni. Utóbbi egyébként is probléma volt, hiszen azok a táncos koreográfusok is, akik tudtak táncolni, általában csupán egy-egy motívumot ragadtak ki a táncból, és abból csináltak kompozíciókat a színpadra. Felmerült, jó-jó, de akkor ki tanítson. Martin György azt tanácsolta, hogy minden együttes szánjon rá a próba idejéből tíz percet, hogy társastáncként megtanítsa a széki táncot. Akkor egyedül a Bartók Együttes vállalta be ezt. Ezek az emberek lettek azok, akik később a beindult Bartók-féle táncházakban a tanítómesterek lettek. Közülük választódott ki többek között Litkey Pisti, aki nagy tánctanító lett, és generációkat tanított meg szórakozni a széki táncra.
 

Kalotaszegi páros táncok

Mindez egy nagyon szerencsés csillagálás volt a magyar kultúrában; hogy az elvontnak tűnő kultúra újra olyan populárissá tudott válni, mint amilyen régen volt. Visszanyerte régi fényét. A népzenét szívesen nevezem historikus popzenének, hiszen ez a popzenének a múltja. Gimnazista korunkban, emlékszem, megtanultuk a korabeli 10-12 táncot, a rumbával és csacsacsával együtt. A rock and roll volt a kedvencünk, amely igen közeli rokona a mezőségi páros táncoknak. A táncházakban ezek közé épültek be a kalotaszegi páros táncok, a legényes táncok és a széki tánc. Újra használatba vettük a 18. századtól ismert szép patinás táncokat. 
 

 Meg lehet ismerni egymást

Már az első dallamok és lépések elsajátítása is örömet okozhat? – kérdezzük Sebő Ferencet. 

– A kezdetekkor voltak aggályok, hogy az emberek nem szeretnek tanulni, nem szeretnek gyakorolni, nem lesz ennek sikere, de nem így volt. Akarták csinálni, és bizony a legnehezebb részét akarták. Faluhelyen például a 10–14 éves fiúk majd összetörték magukat, hogy megtanulják a táncot, hogy hozzáférhessenek a lányokhoz. Egy nagyon szép és becsülni való európai tradíció, hogy az ismerkedés, az egymással való érintkezés egyik kulturált formája a tánc. Az európai kultúra egyik csúcsteljesítménye. A tradícióban felnőtt fiatalok mondják, hogy így valóban nagyon jól meg lehet ismerni egymást. Akik a táncban találkoztak, azok egy életen át megmaradtak egymásnak. Számíthattak egymásra. És azt is ki tudták „tapintani", ha nem egymáshoz valók. Csodálatos dolog. De ez nemcsak faluhelyen volt így, hanem a városokban is. Manapság, amikor a táncolás globálisan kimegy a divatból, a táncházmozgalom tartja fenn a páros táncot. Az 50-es években, gyermekkoromban még minden szórakozóhelyen volt egy táncparkett. Oda lehetett menni bármelyik asztalhoz, és felkérni egy hölgyet. Most nincsen ilyen – világít rá Sebő Ferenc. 
Napjainkig tartó mozgalom

A hazai táncházmozgalom az UNESCO által is elismert érték. Ma szerte a világban – az 1972. május 6-án a budapesti Liszt Ferenc térről elinduló kezdeményezés hatására – fiatalok százezrei saját hagyományaik felé fordulnak, táncházakban és folkkocsmákban töltik a szabadidejüket, népdalokat énekelnek. A Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-hoz legközelebb eső szombaton. 2019-ben már a VIII. Táncház Napját rendezik meg. A rendezvény tudatosan az önkéntességre épül, ezzel is hangsúlyozva a táncházmozgalom alulról jövő, közösségi szerveződését, a közösségek alkotóerejét. Hazánk számos pontján sok programmal tisztelegnek a hagyomány előtt. A www.tanchaz.hu weboldalon bárki tájékozódhat erről.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jeff Bezos pár éven belül Holdra szállást tervez - fotók

Jeff Bezos pár éven belül Holdra szállást tervez - fotók
A milliárdos üzletember a Blue Moon elnevezésű űrhajót akarja eljuttatni a Holdra, amelynek felszíne… Tovább olvasom