Délmagyar logó

2019. 07. 16. kedd - Valter 14°C | 25°C Még több cikk.

Üsd, vágd!

2009.11.05. 14:00:35

Pár éve még döbbenten hallgattuk a híradóban a messzi Amerikából érkező híreket a diákok brutalitásáról, az iskolai lövöldözésekről. Persze a diákcsínyeket, az egymással rivalizáló fiúk verekedéseit ismertük mi is, de akkor még nem gondoltuk – vagy nem mertük gondolni –, hogy egyszer minket is elér az iskolai erőszak már nem tolerálható formája.

De lám, itt van: a média egyik kedvenc témája lett az erőszak az iskolában, olvashatunk iskolásokról, akik társaikat szándékosan megalázzák, láthatunk telefonnal rögzített videót tanárrugdosásról, hetente hallhatunk szülőkről, akik úgy gondolják, két pofon a tanárnak talán megkönnyíti gyermekük dolgát az iskolában, és ott volt az ominózus eset, amely az egész országot megrázta és elgondolkoztatta, a kaposvári diákgyilkosság.
Ilyen hírek hallatán persze minden jóérzésű ember felteszi a kérdést, hogy merre halad ez a világ? Mi történt, történik, amire a kisdiákok agresszivitással reagálnak? Valóban új keletű jelenség az iskolai erőszak, vagy csak a média újabb népszerű nézettség- és lapszámnövelő témája? Mit tehetünk mi, a társadalom?
Erről és ehhez hasonló kérdésekről kérdeztem Pukánszky Bélát, a JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézetének vezetőjét, aki az iskola és a nevelés történetében végigvonuló agresszióról beszélt, valamint egy anonimitást kérő általános iskolai tanárt, aki a mai helyzetről mesélt.

- Amióta iskola létezik, van gyerekverés is - kezdi a professzor úr. Ha a történelmet nézzük, a különböző korszakokban hol gyengébben, hol erősebben, de mindig jelen volt a gyerekek ellen irányuló erőszak. Egy szélsőséges példa erre az ókorban a gyerekek szakrális feláldozása. És sajnos a gyerekekkel szembeni abúzus ma is része bizonyos kultúráknak. Az itáliai reneszánsz pedagógusai, később Rousseau, a huszadik században pedig - egyebek között - a reformpedagógia próbált megoldást keresni erre a helyzetre. Az iskolát azonban még ma is egy különleges, aszimmetrikus kapcsolat jellemzi, amelyben a gyerek a kiszolgáltatott. Az erőszak ebből a kontroll alatt levésből fakad, a gyerekek egy részénél agressziót szül.

Arról kérdeztem a tanár urat, milyen konkrét okai lehetnek az egyes eseteknek.
- Ezzel kapcsolatban csak a saját véleményemet tudom elmondani. Azok az erőszakos megnyilvánulások, amelyek a tanárok ellen irányulnak, mint például a gyerekek által videóra felvett fizikatanár-rugdosás, mindig valaminek a következményei. Mi a történetnek csak egy részét ismerjük, mintha egy filmnek csak pár kockáját látnánk. Az eseteknél mindig csak a végeredményről hallunk, nem tudjuk, mennyire volt jó pedagógus az illető, alkalmazott-e verbális agressziót, mennyire volt megfelelő a tanári pályára. Nem tudjuk pontosan, milyen háttérrel rendelkezik az erőszakos gyerek.
Általában peremre, hátrányba szorult tanulókról van szó, akik az iskolába is hozzák magukkal az otthon megélt dolgokat. A gyerekek egymás felé irányuló agressziója sokszor az egymás közti rivalizálás eredménye, egyfajta hősködés, amelyben a résztvevők a saját rátermettségüket akarják bizonyítani. Sokszor hallhatunk a gólyabálokon egymást gyötrő gyerekekről, ilyenkor az erőszak a beavatási szertartás részeként jelenik meg. Nem volna szabad csupán a kiragadott következményeket szemlélni, hanem a konkrét esetek egészét kellene megnézni. Sokan azt hangoztatják, hogy az iskolai erőszak a liberális nevelés csődje. Szerintem a környezet, a tanár és a diszfunkcionális iskola közösen felelősek ezekért az esetekért. A szokványos pedagógiai képzés nem készít fel az ilyen helyzetek kezelésére, az őrjöngő gyerekek leszerelésére, pedig legtöbbször a gyerek viselkedéséből meg lehet jósolni ezeknek az eseteknek a bekövetkeztét. A gyerek egymás között előforduló agresszióját a tanár vagy nem is veszi észre, vagy bünteti. Pedig ha a tanár fenyítő szerepkörben jelenik meg, mindenképp elítélendő, semmivel sem igazolható. Még egy jelzés értékű bokán rúgás is a gyerek lelkébe való tiprás. Bár mostanában sokat hallunk a tanárokkal szemben elkövetett erőszakról, még mindig jóval több az az agresszió, amelyet a gyerekeknek kell elviselniük. Nem feltétlen a tanár az agresszor. Tabutéma, de sokszor ezeket a durva gyerekeket otthon bántalmazzák. Nem széplelkű gyerekekről van tehát szó, lelki defektusokat hordoznak magukban.

- Mennyire voltak jellemzőek régen és mennyire elterjedtek ma a tanár által használt fenyítési módszerek?
- A huszadik században ezek a fizikai fenyítő eszközök általában már nem elfogadottak, azonban vannak még ma is olyan országok, ahol megengedett a testi fenyíték az iskolában. Magyarországon már a tizenkilencedik században a tanítók számára írt könyvekben ismétlődő toposzként vonul végig, hogy a gyereket nem szabad durván bántalmazni, az ütés, a pálca nem megoldás. Ez azonban pontosan azt jelenti, hogy ezeket a fegyelmezési eszközöket szinte mindennap használták az iskolákban. Egy korabeli szerző, Erdődi János írja a tizenkilencedik század végén megjelent Neveléstanában, hogy megengedhető, ha pofoz a tanár, csak vigyázzon, nehogy a padban egy másik gyerek is kapjon belőle. Kiemelte azt is, hogy ne legyen túl erős a büntetés, mert egy esetleges fegyelmi eljárás esetén a verés nyomai a tanár ellen szólhatnak. Nálunk ma már törvény tiltja a gyermekek fizikai büntetését az iskolában. Az irodalomban is találhatunk leírást a testi fenyítésre, például James Joyce Ifjúkori önarcképében, amelyből megtudhatjuk, hogy az angol elemi iskolában miként használták a körmöst preventív célokra. Locke 1693-ban a Gondolatok a nevelésről című munkájában leírja, hogy a testi fenyítés elítélendő, mert szolgalelket nevel.

- Mi lehet a megoldás az iskolai erőszak megelőzésére?
- 1989-ben az ENSZ egyezményt fogadott el a gyermekek jogairól, ebben szerepel, hogy az egyes államok mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a gyereket a fizikai és lelki erőszaktól. Más kérdés, mi valósul meg ebből. Az iskola nem tudja megváltoztatni az egész társadalmat, hiszen nem társadalmi instrumentum, mint azt a huszadik században több filozófus (pl. John Dewey) gondolta. Ma már úgy látjuk, hogy az iskola személyiségformáló hatása még az egyén esetében sem teljes körű, lelket formálni tud, teljesen átalakítani nem.
- Az iskolai erőszaknak tulajdonképpen két formája van: a szóbeli és a tettlegességig fajuló - indítja a témát az általános iskolai tanár. Az is erőszaknak számít, ha a gyerek trágár szavakkal illeti a másikat. Persze van, hogy meglöki vagy elgáncsolja társát, sajnos ez már mindennapos az iskolában. Legtöbbször minden ok nélkül, vagy semmiségek miatt esik neki a másiknak, mintha így akarná kiengedni a gőzt. Esetenként konkrét pszichés okokra vezethető vissza. Mondjuk egy gyerek, aki gyógyszeres kezelés alatt áll és észrevesszük, hogy nem vette be a napi adagját, s ezért agresszívabb lesz, ami látszik a mozgásán: csak rohan előre, nincs tekintettel a másikra, és akár a tanárt is meglöki a folyosón. Az is az erőszakhoz tartozik, amikor egymástól elvesznek dolgokat. Ha egy terem nyitva marad, nagy az esély, hogy eltűnik valami. De volt például egy csapat, amelyik éveken keresztül terrorizálta az egyik társukat. Pénzt szedtek el tőle, ha meg nem fizetett, akkor megverték. Végül a szülő vette észre, hogy a gyerek túl sok pénzt kér, valami nem stimmel.

- Régen mennyire volt jellemző a diákok agresszivitása? Miben változott a helyzet?
- Ami változott az évek alatt, az talán az esetek súlyossága. Nálunk is előfordult, hogy a gyereket verték az egyik társukat, a többiek meg körbeállták, és telefonnal fényképezték. Persze régen is volt, hogy összevesztek, egymásnak ugrottak, de míg korábban főleg a fiúkra volt ez jellemző, most már a lányoknál is megesik. Ráadásul nem csak a súlyosság változott, de a gyakoriság is. Az okát a társadalmi változásokban, a fejetlenségben látom. Az egész társadalomban bizonytalanság uralkodik. Sok szülő munkanélküli, a létminimumot próbálja biztosítani, ezért nincs ideje arra, hogy nevelje a gyereket, és ha valami probléma adódik otthon, úgy gondolják, megoldható egy-két pofonnal. Sajnos azt kell mondanom, hogy most már a kicsiknél, az alsó tagozatosoknál is megjelent az agresszió. Két-három éve még csak a felső tagozatos gyerekekre volt jellemző mind a verbális, mind a tettlegességig eljutó erőszak, most már azonban a tanítónők is panaszkodnak, hogy akár az elsősök közt is megjelenhet. A gyerek elhozza magával az iskolába, amit otthon lát, amit otthon a szülő megenged neki.

Az erőszakos gyerekek családi háttere, és tipikus személyiségjegyei iránt érdeklődöm.
- A saját osztályomat tudom felhozni példaként: oda főleg konszolidáltabb családi háttérrel rendelkező gyerekek járnak. Az ő viselkedésük pozitívan hat azokra, akik olyan családból jönnek, ahol a háttér nem olyan előnyös. Így az osztályomban nem olyan komoly probléma az erőszak. Azokban az osztályokban, ahová több, kevésbé jó környezetből érkező gyerek jár, ott sokkal inkább. A bizonytalan családi háttérrel rendelkezőknél a toleranciára való képesség is hiányt szenved. Ha konfliktusra kerül a sor, azonnal ugrik, nincs tekintettel másokra. A szabályokat nehezen tűri, inkább áthágja őket. Ezt hozza otthonról: ott is így kezelik a problémákat, úgy is mondhatnám, hogy sokszor nem kulturáltan. Nagyon befolyásolja őket az is, amit a médiában látnak, vagy hogy mennyit alszanak. A szülő sokszor korábban elalszik, mint a gyereke, így nem tudja szabályozni, mit néz a gyereke. Pedig fontos lenne tudnia és kontrollálnia, hogy a tévén vagy akár az interneten mit lát a fia vagy a lánya, este meddig marad fent. Rengeteg feldolgozatlan információanyagot kap így a gyerek. A médiában például azt látják, hogy lopnak, csalnak, és ebből elég jól meg lehet élni. Ez van a körülöttük lévő világban, ez hat rájuk. Sokszor nincs ott senki velük, hogy átbeszéljék a látottakat, olvasottakat, így feldolgozatlanok, kibeszéletlenek maradnak az élmények. És persze az éjszakai tévézéstől, internetezéstől kialvatlanok.

- Mit tehet egy tanár, milyen eszközökkel avatkozhat közbe, ha például tanúja lesz egy diákok közti verekedésnek?
- Ha erőszakot tapasztalunk, hivatalosan csak a házirendre hivatkozhatunk. De megpróbálhatjuk szétszedni a verekedőket, habár ez elég veszélyes. Én két verekedő nyolcadikos fiút egyedül nem is próbálnék meg szétválasztani. Hívhatunk segítséget a tanári karból, ha többen vagyunk, sikerülhet. Szerintem azonban a prevenció sokkal fontosabb. A tanárnak az állandó jelenlétével, a személyiségével éreztetnie kell, hogy a gyerek nem teheti meg azt, amit csak akar. A beírás, az intés nem nagyon hat, nem félnek tőle. Az osztályfőnöki elbeszélgetés is segíthet, azonban az osztályfőnöki órákra biztosított óraszám nem mindig teszi ezt lehetővé, elviszi az időt az adminisztráció. Segíthetnek a szituációs feladatok, ahol a gyerekek játékos formában dolgozhatják fel a problémákat. Egy ilyen óra megtervezése időigényes, és rengeteg energiát követel a pedagógustól, és ahogy mondtam, nincs is rá elég óraszámunk. A tanárnak el kell magát fogadtatnia a gyerekkel, el kell érnie, hogy valamennyire kötődjön hozzá, vagy legyen olyan valami, amivel meg tudja fogni a diákot. Ezek az erőszakos tanulók általában a tanulás területén is problémásak. A tanár ilyenkor taktikázhat úgy, hogy elbeszélget a gyerekkel a tanulásról, bukásról. Megértetheti vele, hogy a tanárnak nem érdeke mellette kiállni az osztályozó értekezleten, ha a gyerek elfogadhatatlanul viselkedik a többiekkel, nem idomul az osztályhoz.

- Sok olyan hírt hallani, amely a tanárok ellen irányuló erőszakról szól. Ilyenkor mi a teendő?
- A tanárnak már eleve úgy kell intéznie, hogy ellene ne irányulhasson az agresszió. Volt már azonban olyan is, hogy minden ok nélkül dúlt-fúlt a folyosón egy gyerek, akit nem ismerek, és úgy kellett elugrálnom előle. Vele akkor nem is lehetett értelmesen beszélni. Azokban az osztályokban, ahol tanítok, olyan légkört teremtek, amelyben én nem lehetek a céltábla. Fontos a tanár személyisége.
Egy, ma már nyugdíjas kolleganővel azonban elfogadhatatlanul viselkedett az egyik fiú. Ezt a gyereket más balhékból is jól ismerte már az egész tanári kar, de csak egy nagyon komoly eset volt elég arra, hogy eltanácsoljuk az iskolából. Itt szerintem a tanár is hibás volt, nem volt képes rendet tartani. Fontos, hogy az osztályban megfelelő rend legyen, és ezt a személyiségével érheti el a tanár.

Beszélgetőpartneremet végül az általa javasolt legjobb megoldásról kérdeztem.
- A megoldást az iskola, a tanár és a szülők együttműködésében látom. Az összefogás, valamint a problémákat megfelelően kezelő egyértelmű és határozott rendszabályok segíthetnek visszaszorítani az erőszakot az iskolákban. Az önkormányzatok és az iskolák vezetői is felismerték a problémát, így egyre több tanintézetben van lehetőség egy drogprevenciós programon belül ezzel a kérdéssel is foglalkozni.

A probléma megfogalmazása az első lépés a megoldás felé. Így talán remélhetjük, amikor majd mi adjuk iskolába gyermekeinket, nyugodt szívvel tehetjük, és nem kell majd izgulnunk értük, vajon a tanítás végén fizikailag és lelkileg is egészségesen térnek-e haza az iskolából.

Pető Anikó Éva

 

Kommentek

Töltés, kérem várjon!