Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Az út közepén próbálta újraéleszteni 3 éves öccsét a kislány – édesanyjuk végignézte az egészet

A kisfiút elgázolták.

Saját nővére próbálta újraéleszteni azt a hároméves kisfiút, akit egy kukásautó gázolt el. Édesanyjuk végignézte a drámai jelenetet.

Az angol fiút, Kai Claytont tavaly júliusban gázolták el Manchesterben. Édesanyja, a 42 éves Sarah most felidézte a szörnyű baleset részleteit:

„Normális napnak indult, de pillanatok alatt megváltozott. Az autó méterekre repítette Kait. Elsőre nem is láttam, mindent ellepett a füst és emberek rohangáltak mindenhol. Valaki a járdára vitte a fiamat, ahol a nővére mellkaskompressziót alkalmazott rajta. Abba kellett hagynia, annyira zavart volt, de két járókelő segített, majd az egyikük felkiáltott: lélegzik!”

– idézi a The Sun az édesanyát a Bors cikke szerint.

Dosszié

Kai koponyatörést, ötszörös bordatörést, medencecsonttörést, combcsonttörést szenvedett, sérült a tüdeje és a mája is.

A kórházban azonnal életmentő műtétet hajtottak végre rajta, majd két hétig intenzíven kezelték. Három hónap múlva engedték haza, de azóta is kezelésekre kell járnia.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
Túlnyomóan napos idő várható
Pénteken akár 25 fok is lehet.
Lemondott az amerikai különmegbízott a haitiak kiutasítása miatt
Éles hangvételű felmondólevelében bírálta a washingtoni vezetést, amiért haiti migránsok százait toloncoltatta vissza.
Döbbenetes drágulás: Romániában Orbán Viktor rezsicsökkentését irigylik
Romániában a négyszeresére, sőt egyes szolgáltatok a hétszeresére emelik a lakossági gáz árát. Ennek hátterében főképp az energiapiac liberalizálása áll.
Kálmán Olga nekiment Karácsony Gergelynek a fővárosi dugók miatt
Az egykori tévés szerint nincs rendjén, hogy minden reggel dugóban kell araszolni a fővárosban.
Magyarország továbbra is elkötelezett az antiszemitizmus elleni harc mellett
A lehető leghatározottabban fel kell lépni a modernkori antiszemitizmus ellen, amely az illegális migrációs folyamatok nyomán megjelent Európa egyes részein.
Kisebb bikinit keresve sem találhatott volna Kim Basinger lánya
Mindenhol kilógnak a felsőből a mellei.