A csongrádi bombamerénylet nyomában - Majdnem százéves adósságot rendezne az amatőr kutató

1923 decemberében, karácsony másnapján épp, hogy éjfélt ütött az óra. A csongrádi izraelita nőegylet bálján remek volt a hangulat, a kabaré-előadás után a fiatalok tánchoz készülődtek, az idősebbek az asztaloknál ülve beszélgettek. A korabeli beszámolók szerint nagyjából háromszázan lehettek a Magyar Király szálloda báltermében. Éjfél után két perccel egy első világháborús gránát repült a bálozók közé. Egy fiatal cseléd és egy joghallgató a robbanás következtében azonnal meghalt, egy súlyosan sérült prímás pár nappal ké-

sőbb hunyt el, mellettük több mint húszan sérültek meg súlyosan.

A korabeli sajtó pár éven keresztül foglalkozott az esettel, később azonban nem beszéltek róla, az áldozatok emlékét nem őrzi semmi. Ez késztette arra Sáfrány Péter lokálpatriótát, hogy felkutassa, mi is történt azon a decemberi éjjelen, illetve élő emlékezetként jelezze, tartozik a város az áldozatoknak.

– Pár éve kezdtem el komolyabban foglalkozni a témával, mert lényegében senki sem tud semmit erről a merényletről, pedig Csongrád történetében ez az egyik legfontosabb esemény. Azóta legalább négyszáz cikket olvastam a merényletről és az utóéletéről, 1923 és 1926 között komolyan foglalkozott vele a sajtó. Egyébként a korabeli újságokban sincs konkrét elképzelés a merénylet okairól, csak találgatások – mondta el kutatásáról Sáfrány Péter.

Tartozunk ennyivel az áldozatok emlékének, állítja Sáfrány Péter. Fotó: Majzik Attila

A bombamerénylet története, ha leírva nem is, szóbeszéd formájában sokáig fennmaradt a városban. A támadásban ismert csongrádiak sérültek meg, többek között a Buck család tagjai és a később Nagy Imrét halálra ítélő vérbíró, Vida Ferenc anyja is. Az ügy pikantériája, hogy a robbantással megvádolt, majd 1924-ben minden fórumon felmentett gyanúsítottak között volt Piroska János is, aki később Csongrád új arculatát meghatározó, városházát is építő polgármestere lett 1933 és 1939 között.

A helyi zsidóság életét komolyan befolyásolta a robbantás, ezt követően nem tartottak nyilvános rendezvényeket, visszavonultak, az áldozatok emlékét sem őrzi semmi.

– A város kötelessége lenne, hogy megemlékezzen az áldozatokról, a 19 évesen megölt Nagyjános Juliannáról, a 21 évesen meghalt Wolff Sándorról és Farkas Balázs cigányprímásról, aki ötven év körül volt a merénylet idején. A kutatásomat majd akkor fejezem be, ha a város is megemlékezett róluk – szögezte le Sáfrány Péter.

Az amatőr kutató elmondta, megpróbálja felkeresni az egykori áldozatok hozzátartozóit is, néhányukkal már sikerült felvenni a kapcsolatot. Ő maga nem ír könyvet a témából, de többen gondolkodnak rajta. A kutatásai iránt érdeklődik a helyi levéltár, a múzeum és a Kabbala Hagyományőrző Egyesület is.

Idén decemberben, pontosan a merénylet időpontjában, azaz 27-én éjfél után két perccel gyertyagyújtást szervez a Magyar Király elé, ahol a tervek szerint csendes megemlékezést tartanak.