2023.08.13. 13:21
Kilencvenöt éves lett a Kecskés-telep – Galéria
Megemlékezésekkel, telep-túrával, koncertekkel és családi programokkal ünnepelte fennállása 95. évfordulóját a Kecskés-telep. Szeged városrésze az 1920-as években alakult ki, miután Kecskés István javaslatára felparcellázták az ármentesített területet.

Arcfestés és túra is volt a kecskési születésnapon. Fotó: Gémes Sándor
Már szombaton, kora délután nagy volt a sokadalom a Kecskési Művelődési Ház udvarán, ami nem is csoda, hiszen éppen aznap ünnepelte a szegedi településrész a 95-ik születésnapját. Sidló Kitti, a művelődési ház vezetője elmondta lapunknak, hogy 1928. augusztus 12-én volt a hivatalos telepavató.
Az évforduló alkalmából idén a Kecskési Művelődési Házzal közreműködve egy könnyed, gyalogos idegenvezetésen mutatjuk be a városrész helyi értékeit, amelyek tükrében megismerhetjük az alapítót, a betelepülést, a frissen alapított intézeteket, valamint a lassan kialakuló, helyi életvitelt. Mindezt számos vers és archív anyag előadása mellett
– tette hozzá Sidló Kitti.
Kilencvenöt éves lett a Kecskés-telep – Galéria: Gémes Sándor
Szeged városrésze azután alakult ki, miután Kecskés István javaslatára felparcellázták az ármentesített területet. Először Rokkant-telep volt a neve, mert főleg az első világháborúban megsérült szegedi katonák és családjaik kaptak itt telkeket. Később Kecskés Istvánról nevezték el a városrészt. A szocializmus idején Ságvári-telep volt, majd a rendszerváltás után újra Kecskés-telep a neve.
A rendezvény Kecskés István szobránál egy koszorúzással kezdődött, majd ünnepi műsorral folytatódott. Utána Simon-Fiala Donát önkormányzati képviselő köszöntötte a 95 éveseket. Később a Hősök Keresztjénél is koszorúkat helyeztek el. Ezután jött a Sidló Kitti által már említett TelepTúra, ami azért is volt különösen szórakoztató, mert mindenből az elsőt, vagy annak a helyét keresték meg. A túrázók ellátogattak például az első kecskési kocsmához és bolthoz is, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
A művelődési ház udvarán is folyamatosan zajlottak a programok. Fellépett a Cserregő Bábtársulat, láthatták a Sherin Bellydance csoport hastánc műsorát és a Délikert Gyöngyösök Néptánc bemutatóját is.
A szervezők természetesen a gyerekekre is gondoltak. Nekik folyamatosan tartottak kézműves foglalkozásokat, volt arcfestés és óriás csúszda, de még buborékfújás is. Aki pedig megéhezett vagy megszomjazott, büfét is találhatott magának a művelődési ház udvarán. A programok egészen estig tartottak, és végig kitartottak a kecskésiek is.
Szegedi hírek
- Nem győzik takarítani a galambpiszkot a Dóm téren, új védekezési módszert engedélyeztetnek
- Elmosta az eső a galambok elleni védekezést a Belvárosi hídon
- Szeged elveszett utcái: rejtélyes romok és csontvázak a felszín alatt
- Javítják a galambriasztó rendszert, félpályás útlezárás van a Belvárosi-hídon – galériával, videóval
- Extrém alacsony a Tiszán a vízállás, amit lehetett, lezártak