Tetris Challenge

2019.10.30. 08:52

Bármiben fogadunk, hogy így még nem látta az Ópusztaszeri Emlékpark doglozóit

A vendégek által kedvelt állomásokon készítették el a felvételeket: az oskolában, ami a leglátogatottabb múzeumpedagógiai helyszínük, illetve a kemencénél.

Munkatársunktól

dav

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark is beszállt a Tetris Challenge-be: a skanzen hagyományőrei is bemutatták fotókon, milyen eszközökkel dolgoznak a mindennapokban. A vendégek által kedvelt állomásokon készítették el a felvételeket: az oskolában, ami a leglátogatottabb múzeumpedagógiai helyszínük, illetve a kemencénél. Mindkét képen azok szerepelnek, akik ezeken a helyszíneken dolgoznak, és ahogyan az ennél a kihívásnál elvárás, mellettük hevernek eszközeik is. Éles szeműek azt is észrevehetik, hogy az iskolai képben a múlt és a jelen egyszerre van jelen, hiszen a golyós számológép és a régi osztálynapló mellett is egy-egy tablet is látható.

Természetesen nem maradhatott ki a skanzen egyik legikonikusabb alakja, Elekes Lajos sem, a harmadik fotónak ezért ő lett a főszereplője. Vele a fafaragástól a fogathajtásig számos helyen találkozhatnak a látogatók, mivel pedig most éppen földmunkákat végez, őt a háztáji gazdálkodáshoz szükséges eszközökkel – és néhány szárnyassal – örökítették meg. Hogy az állatok mennyire voltak együttműködőek a fotózáson, nem derült ki, mindenesetre tökéletes helyen álldogáltak abban a pillanatban, amikor az exponáló gombot lenyomták. A negyedik fotó pusztán a móka kedvéért készült: a skanzen négy asszonya repülő boszorkányként pózol az őszi fűben.

A képeket Menyhárt Erzsébet készítette, aki drón híján egy asztalra állva örökítette meg földön fekvő kollégáit. A kihívás célja az volt, hogy bebizonyítsák: az emlékpark nem egy régi vágású múzeum: a fiatalos lendület rájuk is jellemző és benne vannak minden mókában.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában