Szobrok, vers és zene

2020.06.30. 17:08

Kulturális csemegék a Wagner udvarban

Szoborkert, valamint verses és zenés esték várják nyáron a Wagner-udvar látogatóit. A programsorozat Lapis András szobrászművész kiállításával nyílik július 4-én, aki utoljára 1975-ben állította ki műveit Szegeden.

Koós Kata

Fotó: Frank Yvette

– Ínyencségek várják a kultúra szerelmeseit a nyár folyamán a Wagner-udvarban a Szegedért Alapítvány szervezésében – jelentette be Bódi György alapítványi titkár sajtótájékoztató keretében június 30-án.

Művészet az utcán

A Szegedért Alapítvány 2017-ben csatlakozott a Városkép Kft. által egy évvel korábban útjára indított, Szeged Art programsorozathoz, amelynek legfőbb célja, hogy kivigye az utcára a művészetet, ezáltal közelebb vigye az emberekhez.

– Van számos, az alapítványhoz kötődő művész, aki vagy támogatást kapott tőlünk vagy díjazottunk volt. Közülük hívunk alkotókat a nyár folyamán – közölte Bódi György.

Szoborkert

A Wagner-udvar nyári programjainak sorát Lapis András szobrászművész kiállítása nyitja július 4-én 17 órakor. A tárlat különlegessége, hogy a szegedi alkotó 45 év után állítja ki ismét műveit a napfény városában. Nevéhez fűződik többek között a Szegedért Alapítvány fődíjának, „Szeged Múzsájának” megalkotása, amelynek köztéri szobor változata a Glattfelder Gyula tér szökőkútját díszíti. Közkedvelt alkotása továbbá a Kalap alatt címet kapott szobor, amelynek térdére könyöklő hölgyalakja évtizedek óta tekint merengőn a Tiszára a klinikák előtt.

A tárlaton két legnépszerűbb alkotása mellett megtekinthető lesz többek között a Le Puy-en-Velay város megbízatására készített Az ifjú zarándok című alkotása is, amely az El Camino zarándokút kiindulópontján található.

Vers és muzsika

Július 23-án Diószegi Szabó Pál költő verses-zenés estje várja a látogatókat, július 29-én pedig Pavlovits Dávid gitárművész orosz és kínai tanítványa, Maria Yurasova és Li Zhuoge ad majd koncertet. Augusztus közepén a Kövér Béla Bábszínház új igazgatója, Kiss Ágnes készül előadással a gyermekeknek, szeptember elején pedig a Szegedi Egyetemi Énekkar koncertezik Kohlmann Péter és Száz Krisztina karnagyok vezényletével az udvar karzatán az énekkar fennállásának 95. évfordulója alkalmából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában