2022.03.09. 19:09
Négy évig dolgoztak a digitális oktatás színvonalának emelésén
A digitális oktatás minőségének javítását célozta az a négy éves pályázat, amelynek záróprogramját szerdán tartották Szegeden. A három iskolát érintő, 85 millió forintból megvalósult projektben negyven pedagógus és több száz diák vett részt.
Három szegedi iskolában zajlott négy éven keresztül a digitális oktatás színvonalát feljavító program. Fotó: Frank Yvette
Digitális környezet a köznevelésben címmel 2018-ban indult az a pályázat, amelyben három szegedi iskola – a két egyetemi gyakorló és a Karolina – vett részt. A digitális oktatás minőség javítását célzó projekt zárását és a négy év értékelését szerdán tartották a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola dísztermében. A rendezvényt megnyitó Gellén Klára, a SZTE oktatási rektorhelyettese úgy fogalmazott, a technológia átszövi mindennapjainkat, ezért arra az oktatásban is oda kell figyelni.
– Ez a projekt digitális módszertant dolgozott ki, digitális kompetenciákat fejlesztett, médiatudatosságra és kritikus gondolkodásra tanított, illetve fékezte a digitális lemaradást. De arra is rávilágított, hogy a tradicionális oktatási elemeket hogyan lehet színesíteni – sorolta.
A program első felében Szalay Sándor oktatás szakértő tartott előadást. Kiemelte, hazánk a digitális fejlettséget mutató uniós rangsorban 27-ből a 23. helyen áll és az EU-s átlag alatt teljesít. A lakosságnak csupán mintegy fele rendelkezik minimum alapszintű digitális készségekkel és még kevesebben szoftveres készségekkel. Hozzátette, a pályázat előtt a tanárok digitális önbizalma sem volt erős.
Porkoláb Mihály, a pályázat szakmai vezetője arról beszélt, a cél az volt, hogy a digitális oktatás színvonalát intézményi szinten feljavítsák a három résztvevő iskolában. A 85 millió forintból megvalósult programban összesen 40 pedagógus vett részt. Az ő továbbképzésük mellett olyan eszközöket – Lego robotokat, táblagépeket, laptopokat, aktív táblákat és 3D nyomtatót – szereztek be, amelyekre más forrásból nem lett volna lehetőség, illetve digitális tartalmak készültek, amelyeket más pedagógusok számára is hozzáférhetővé tettek.
A rendezvény második felében a három iskola digitális vezetői számoltak be arról, milyen eredményeket értek el az elmúlt négy évben. Mint elhangzott, a matematika és szövegértés segítésére ugyanúgy tudták használni a digitális eszközöket, mint a problémamegoldás fejlesztésére. Többségében főleg az alsós diákokra koncentráltak a program megvalósítása során, de például a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában felső tagozaton a matematika és a dinamika, középiskolában pedig a mérés és programozás területén is tudták bővíteni a pedagógusok eszköztárát.
A rendezvényt Fegyverneki Gergő zárta. A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium magyartanára, aki a Facebookon Kaméleonpedagógus néven is ismert, humoros előadásában arra adott tippeket, hogyan lehet a mai fiatalok érdeklődését felkelteni a tanulás iránt, illetve milyen modern eszközöket lehet alkalmazni annak érdekében, hogy személyiségüknek és a mai kor követelményeinek is megfelelő feladatokkal lehessen őket ellátni.
Szegedi hírek
- Modernizálná a buszmegállókat a Fidesz és a KDNP jelöltje
- Teljes értékű operaelőadásban viszik színre a Szerelmi bájitalt
- Joób Márton bemutatta a választásra készülő csapatát
- Katonák és kadétok együtt tisztelegtek a hősök előtt - Galéria
- Klímákat szereltek az óvodákra és a bölcsődékre