Szeged

2022.08.23. 13:55

Felavatták Böhm úr emléktábláját

Munkatársunktól

A Kárász utca 10. szám alatt állítottak emléket a Jászai Mari-díjas művésznek. Fotó: Karnok Csaba

Emléktáblát kapott Máriáss József Jászai Mari-díjas színművész egykori szegedi, Kárász utca 10. szám alatti házánál. A táblát kedden leplezték le, az ünnepségen Kozma József, a kulturális bizottság elnöke azt mondta, hogy emléktáblát annak avatunk, akire jó szívvel emlékezünk, mert azt szeretnénk, hogy az utánunk jövőknek is fennmaradjon a nagyszerű ember emléke. Hozzátette, a művészre emlékezni mindig is a város kultúrájára büszke szegedi emberek dolga lesz.

Fotó: Karnok Csaba

Az eseményen jelen volt Máriássné Lados Ibolya, a művész özvegye is, aki arról beszélt, hogy volt férje fényt gyújtott, amely ma már csak pislog itt-ott, de akik emlékeznek rá, tudják, hogy a színpadról és a filmvászonról mindig megsimogatta a szívüket. Megjegyezte, a nézők csillogó szemmel játszottak vele és ő velük.

Máriáss József eredetileg jogásznak készült, tervét azonban a második világháború keresztül húzta, Major Tamás biztatására lett színész. A Pesti Színházban, a Vidám Színpadon és a győri Kisfaludy-színházban töltött évtizedek után Lendvay Ferenc, a szegedi színház egykori legendás igazgatója hívta Szegedre 1969–ben. Az 1970-es évek végén azonban jött a Ruszt-korszak, akkor Zalaegerszegen is látható volt egy-egy szerepben, majd jöttek a filmek, 1955-1983 között 28 játékfilmben játszott. Végül pedig következett az a teleregény, amellyel végképp népszerűvé vált, a Szomszédok Böhm uraként egy ország közös képviselője lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában