Gesztusok

Egy beszólás, egy félreértett mozdulat, szó vagy kiabálás elronthatja a napunkat. Szerencse, ha este ér bennünket az inzultus… Ennek az eredménye, hogy feszültek, idegesek leszünk, káromkodunk és elég profán módon emlékezünk meg Istenről. Ezt általában barátaink, ismerőseink, családtagjaink is megérzik és megsínylik, ezzel ők is rosszabb kedvűek lesznek, mert együtt éreznek velünk.
 

A negatív cunaminak egy-két jó szó is gátat vethet, enyhítheti vagy teljesen megszüntetheti. Mert hál’ Istennek úgy vagyunk – legalábbis a többség – összerakva, hogy inkább a szépre emlékezünk, és ilyen hangulatban már a rossz élményeket is nevetve meséljük el. Gondolom, mindenki tudna sorolni bosszantó, sértő dolgokat és az ellenkezőjét, jó, kedves és emberi gesztusokat.
 

Velem is többször megtörtént, hogy az egyik busszal üldöztem a másikat, és ahelyett, hogy azon dühöngtem volna, biztosan lemaradok róla, jeleztem a sofőrnek, hogy szeretnék átszállni a méterekkel előttünk haladó járatra. Ő pedig szólt a kollégájának, lenne egy plusz utasa, így nem lőtt ki a megállóból, megvárta, míg átkászálódok. Nem siettem sehova, de jól esett, hogy nem kényszerültem félórás várakozásra. Pozitív élmény, és azt is feledteti, ha legközelebb kicsit távolabb állnak meg a padkától, s úgy kell „lebrékelnem” a buszról. Hasonló esett meg Pusztaszeren, mikor a pilóta hölgy megvárta az előadást tartó történészeket, ha nem teszi, ott aludhattak volna, mert az volt az utolsó, a 19.30-as járat. És mindenkinek jó lett a kedve.
 

A „tanmesének” persze tanulsága is van (bocsi, ha ezzel felidegesítek valakit): a pozitív gesztus pozitív, a negatív pedig negatív reakciót generál. Mert erre nem igaz, amit matekból tanultunk, hogy a negatív plusz/szor negatív az pozitív.