Szegedi hírek

2024.02.17. 19:09

A Szent István téren is a tél ellen küzdöttek – Galéria

Suki Zoltán

Kislány pacsizik az egyik rémisztő busóval. Fotó: Török János

Fotó: torokjanosphoto.hu

Szegeden a tél elűzésének egyik legfontosabb helyszíne a Szent István tér már évek óta. Ahogy korábban, most is ott tartották a kétnapos télűző fesztivált, ahol mi szombaton jártunk. A tér már délelőtt megtelt nézelődőkkel, akik a szokásosat kapták. Ismét volt kézműves- és kirakodóvásár, ahol nagyjából 80- 90 kiállító árulta portékáját a kézműves szappantól a levendulapárnán át egészen a gumicukorig. A gyerekeket pedig játszótérrel, és egyebek mellett körhintával várták a vásárosok, de idén is ott voltak az óriás építőkockák, volt pónilovaglás is. Szombaton a mohácsi busók vonultak fel. 

A Dugonics térről a Szent István térig mentek, az útjukat pedig egy kikiáltón kívül a Délikert Napsugár Táncegyüttes és a Gyantár Zenekar kísérte. Fontos szereplője volt idén is a télűzésnek a Télbanya, aki napokig a rektori hivatal előtti szökőkútnál állt, és bárki ráírhatta, hogy mitől szeretne megszabadulni a tavasz közeledtével. A Télbanyát este elégették a kiszebábbal együtt. Aki pedig nem volt tériszonyos, ismét felmehetett az Öreg Hölgyre, vagyis a Szent István téri víztoronyba juthatott be, mert azt ilyenkor mindig megnyitják az érdeklődők előtt. Összességében kétségkívül most is a busók vitték el a show-t a téren, velük akart fényképezkedni mindenki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában