Szerelmi oktogon és önsajnálat

Barnák László rendező az előző évadban már alkotott egy osztálytermi előadást a Sirály kapcsán, amelyben a színmű egy je­­­lenetét hívták életre, majd azt dolgozták fel a diákközönséggel.

Jutalomjáték

– Nagy kedvet kaptam, hogy behatóbban foglalkozzak a darabbal. Emellett az idei évad műsortervét erősen befolyásolta a tavaszi pandémiás helyzet. Ennek következtében előre betervezett bemutatókat kellett áthelyeznünk tavalyról az idei évadra, azonban hiányzott egy világirodalmi klasszikus – közölte.

Korunkhoz igazítva

A történet új, modernizált fordításban kel életre a színpadon.

– Varsányi Anna, színházunk dramaturgja frissítette a több mint 70 éves fordítást. Megpróbáltuk úgy sűríteni a 125 évvel ezelőtt írt szöveget, hogy a túlbeszéltsége és avíttsága le­­peregjen, így a mai, felgyorsult világunk idegrendszerére is aktuálisan tudjon rákapcsolódni a történet – magyarázta Barnák László. Hozzátette, Varsányi Anna nem csupán fordítója, de díszlet- és jelmeztervezője is a produkciónak, így a friss szöveg jól párosítható a korabelit idéző látványvilággal.

– A teátrális látvány a színház a színházban érzetet erősíti, hiszen a színház világa központi helyet foglal el a műben. Persze ennél jóval többről szól: egy szerelmi oktogonban mindenkinek a vágya másfelé mutat. Önzés, szeretetéhség, meg nem értettség egyaránt mozgatórugói a történetnek. Tragédia, mert elfojtott, be nem teljesült vágyak munkálkodnak a szereplőkben, akik képtelenek kilépni az önmaguknak szánt sorsból, kilábalni a saját magukra mért negatív örvényből. Ugyanakkor komédia is, mert olykor megmosolyogtatóan nevetségesek a karakterek – fejtette ki.

Nagyító

Barnák László szerint a darab örök érvényű aktualitásának titka Csehov felettébb mély emberismeretében rejtezik. Görbe tükröt tartva közönsége elé arra buzdít, hogy az élet kudarcai után merjünk kilépni az önsajnálat mocsarából.

– A generációs különbségek, a szülő-gyerek viszony, a szerelmi kapcsolatok visszássága, a nagyratörő tervek kudarcai egyaránt terítékre kerülnek. Ahogy a történetben a vidéki birtokot körbeveszi a tó, a mocsár és a sás, valahogy úgy dagonyáznak a szereplők a saját fájdalmukban és hiúságukban. Ahogy Trigorin használja az előadásban a nagyítót, hogy megértse Nyina szándékát, ugyanúgy számomra is egy nagyító a színpad, amely felnagyítja a mások elől rejtett, belső érzéseket és vágyakat. Nem csupán a darabban, a valóságban is sokunk szeretné mindenáron megvalósítani a vágyait. Azonban, mikor falakba vagy kudarcokba ütközünk, olykor nem tudunk túllépni ezeken, hanem csámcsogunk a problémán. Könnyebben átadjuk magunkat az önsajnálatnak, és sokszor hosszasan fuldoklunk benne ahelyett, hogy tennénk azért, hogy jobbra forduljon a sor­­sunk – magyarázta.