Szegedi hírek

2023.08.09. 12:56

Néptánccal éltetik Makovecz Imre emlékét

A tiszteletet köztudottan ki lehet fejezni beszéddel és gesztusokkal. No, de eltáncolni? A Duna Művészegyüttes Juhász Zsolt rendezésében erre a különleges feladatra vállalkozott. A Héttorony című, Makovecz Imre életműve előtt tisztelgő néptáncszínházi előadást szombaton mutatják be az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Koós Kata

Érzelmeken, hangulatváltozásokon keresztül fogalmazódik meg a Makovecz-életmű a 12 táncospár és a Vecsei H. Miklóssal kiegészült Etnofon Zenei Társulás előadásában. Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok

A nyolcvanas évek elején gyermek néptáncosként ropta rendszeresen az újszegedi Ligetben Juhász Zsolt. A szegedi születésű, Harangozó- és Imre Zoltán-díjas koreográfus 11 évesen a Szeged Táncegyüttesben kezdte pályafutását. 

Nagy szeretettel emlékszem vissza a szegedi évekre, amelyek megalapozták a néptáncba vetett hitemet. Már az első próbán úgy éreztem, hogy hazaértem. Persze ez akkor még nem fogalmazódott így meg bennem, de a zsigereimben ezt éreztem. Megtaláltam az identitásomat 

– mondta el lapunknak a koreográfus. 

Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok 

25 éves volt, amikor távozott Szegedről a fővárosba, hogy profi néptáncosok között folytathassa karrierjét. A Duna Művészegyüttesnek 1992 óta tagja, 2007 óta művészeti vezetője. Nagy örömére sokat változott pozitív irányba a néptánc megítélése az elmúlt évtizedekben. 

Az átkos rendszerben még abban nőttünk fel, hogy május elsején mindig kivezényeltek minket az újszegedi Ligetbe, ahol a sört és virslit fogyasztó közönségnek táncoltunk. Lassú és nehéz folyamat volt, míg eljutottunk oda, hogy a színpadi néptáncnak is van már rajongótábora, a hivatásos néptáncosoknak fizető közönsége. Számomra csodálatos, hogy talán kis túlzással, de újra virágkorát éli a néptánc 

– részletezte Juhász Zsolt, aki szombaton a Héttorony néptáncszínházi előadás rendező-koreográfusaként tér vissza a Ligetbe. 

Régi titkos vágyam volt, hogy egyszer meghívjanak az Újszegedi Szabadtéri Színpadra. A Héttorony produkció születése kapcsán egészen a nyolcvanas évekig kell visszanyúlnom. Kiss Ferenc és zenekara, a Vízöntő zenéje elementáris erővel hatott rám. Majd 1992-ben Makovecz Imre megtervezte a sevillai világkiállítás magyar pavilonját, Kiss Ferenc pedig egy csodálatos programzenét írt az alkalomra, amit gyakorlatilag ronggyá hallgattam. Így kapcsolódott össze az ő munkásságuk. Ez adta az alapját a Héttorony ötletének, amely Küttel Dávid zenészbarátommal folytatott beszélgetésünk során vetődött fel 2021-ben, Makovecz halálának tízéves évfordulóján

 – mondta. 

 Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok 

Ám hogyan lehet eltáncolni egy életművet és elropni a tiszteletet? 

Van egy íve az előadásnak, de nem történetet mesél el, sokkal inkább érzelmeken, hangulatváltozásokon keresztül fogalmazódik meg a Makovecz-életmű a 12 táncospár és a Vecsei H. Miklóssal kiegészült Etnofon Zenei Társulás előadásában. A mester tervrajzai megjelennek majd a vetítésben, az előadás összességében mégsem az építészre fókuszál, hanem az alkotó emberre a maga teljességében

 – válaszolta meg a kérdést Juhász Zsolt, aki a cím kapcsán hozzátette, a Héttorony szimbóluma sokféleképpen jelenik meg a magyar kultúrtörténetben szimbólumként. 

A mi esetünkben ez az a hét torony, ahol a magyarság szellemi értékeit őrzik. Makovecz is egy ilyen őrző szereppel bírt az organikus építészetével, amely ötvözte a hagyományos formavilágot a modernitással. Az egész életét úgy élte, hogy próbált a magyarság értékeire vigyázni. Nem csak építészként, de rendszerváltó értelmiségiként is nagyban hozzájárult a magyarság szellemi felemelkedéséhez. Ő már bekerült abba a bizonyos Héttoronyba, így az ő értékeire már nekünk kell vigyáznunk. Ez inspirálta ezt az előadást

 – zárta a beszélgetést a rendező. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában