2024.04.11. 20:19
Kollégánk munkáját is elismerték
Csütörtök délután Budapesten a Capa Központban nyitották meg a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítást. Előtte átadták a sajtófotó pályázat díjait. Lapunk fotóriportere, Török János emberábrázolás-portré kategóriában harmadik helyezést ért el az ásotthalmi tanyáján élő Káposzta Máriáról készített sorozatával és idén harmadik alkalommal kapta meg a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek járó különdíjat.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 42. Magyar Sajtófotó pályázatra 250 fotográfus, 2470 pályaművel jelentkezett, a beküldött képek száma 6801 volt. A pályázatra 2023-ban készített fotókkal lehetett versenybe szállni, néhány sorozat-kategória kivételével, ahol a hosszú távon készült munkák közt néhány régebbi fényképet is elfogadott a zsűri.

A pályázatra beküldött képekből idén is kiállítás készült, az ünnepélyes megnyitó és díjátadó a fővárosi Capa Központban volt csütörtök délután. A kiállításmegnyitó és díjátadó több szempontból is különleges volt. A rendezvény vendége volt Karikó Katalin Nobel-díjas, magyar-amerikai kutatóbiológus, aki a fotózáshoz fűződő viszonyáról is beszélt. Azt mondta, járt már olimpiai díjátadón, Nobel-díjátadón, de sajtófotó-díjátadón most jár először. Karikó a természet és tudomány kategória díjazottjainak adta át az elismeréseket.

Mint korábban megírtuk, lapunk fotóriportere, Török János emberábrázolás-portré kategóriában harmadik helyezést ért el az ásotthalmi tanyáján élő Káposzta Máriáról készített sorozatával és idén harmadik alkalommal kapta meg a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek járó különdíjat. Az idős, magányos asszonyról készült sorozaton másfél éven át dolgozott. Régóta szerette volna megmutatni, hogyan élnek a társadalom perifériájára szorul, nehéz sorsú emberek villanyt, gázt és minden más komfortot nélkülözve. Ebben segítségére volt az ásotthalmi önkormányzat. Segítőkészségükért azért hálás, mert a legtöbb település nem szívesen beszél az ott élő szegényekről. A pályázatra beküldött képekből idén is készül kiállítás, ami a budapesti bemutató után vidéki körútra indul, szabadtéren lesz látható többek közt Szegeden és Sándorfalván.