2024.06.11. 13:01
Elkezdték próbálni a Rebeccát
Elindult a Szegedi Szabadtéri Játékok új produkciója, a Rebecca próbafolyamata Béres Attila rendező irányításával Budapesten. Júliusban Szegeden folytatódnak a nagyszabású musical előkészületei.
Június 10-én elstartolt a nyár leggrandiózusabb színházi bemutatója, a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca című előadásának próbafolyamata Budapesten, az Óbudai Distr3ct rendezvényteremben, júliusban Szegeden folytatják majd. Sylvester Lévay és Michael Kunze musicaljét július 26-án mutatják be a Dóm téren. Az olvasópróba kezdetén a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok főigazgatója, Barnák László, az előadás rendezője, Béres Attila, zenei vezetője, Bolba Tamás karmester és koreográfusa, Tihanyi Ákos köszöntötte a megjelenteket.
Barnák László elmondta, a szabadtéri ősbemutató előkészületei folyamán is a kuriozitásra, a legmagasabb szakmai színvonalra törekvés vezeti az alkotókat, akárcsak a Tisza-parti színházi fesztivál többi saját produkciójának esetében.
Béres Attila annak a felelősségéről beszélt, amikor egy rendező újra elővesz egy történetet. Úgy fogalmazott, hogy az önmagunkkal, a világban játszott szerepünkkel, legbensőbb titkainkkal való szembenézésről szól megközelítésében a darab, annak felszabadító, az igaz élethez szükséges katarzisáról. Rámutatott, hogy kevés az olyan musical, amelyben a Rebeccához hasonlóan pontosan megírt szerepek vannak, és a szereplők mindegyikében végbemegy a változás, amelynek gyújtópontja az ártatlan kívülálló érkezése. A főhősnő pedig kezdetben észre sem veszi, hogy ő a Manderley-ház leomlásának első dominója.
A szereplők nagy lelkesedéssel vettek részt az olvasópróbán – Fotó: Tari Róbert
A Daphne du Maurier A Manderley-ház asszonya című bestsellerén alapuló, világsikerű musicaljének főbb szerepeit Gubik Petra, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Dolhai Attila, Udvaros Dorottya, Szaszák Zsolt, Medveczky Balázs és Bálint Ádám alakítják majd, mellettük a Szegedi Nemzeti Színház és más hazai színpadok kiválóságai, táncművészek, gyermek és felnőtt statiszták és a Szabadtéri Játékok zenekara is közreműködik a Dóm téren július 26-án, 27-én, 28-án, augusztus 2-án és 3-án színre kerülő előadásban.
Szegedi hírek
- A zenei vezető a Rebecca produkció láthatatlan motorja
- Egy Csongrád-Csanád vármegyei fagylaltozóban megtiltották a fagylaltkészítést
- Borovicsék: Apa és lánya először együtt a színpadon a Rebeccában
- A jövő újságírói táboroznak az Agórában
- Szegedből merítenek inspirációt a művésztelep alkotói