Bojana királynő hazatért Palicsra

„Boki a király, Boki a császár, mindegyik között a legszebb virágszál." Hányszor, de hányszor éltette így a magyar szurkolótábor minden idők egyik legjobb kézilabdását, Radulovics Bojanát a Zalaegerszeg, a Dunaferr és a Győr játékosát. A balkezes világsztár makacs vállsérülése miatt hónapok óta már nem onthatja a gólokat. Súlyos műtéteken esett át, az is kérdéses volt, hogy a kezét a fejéig fel tudja-e majd emelni.

A hazánkban tizenhárom éve istennőkéntimádott Bojana felépült, de többet nem kézilabdázhat – visszavonult. Leírni is fájó, hogy így ért véget egy páratlan karrier. Mindezt átélni sem lehetett könnyű, legalább akkora akaraterőre lehetett szüksége a kézilabdázás királynőjének, mint amikor edzéseken űzték-hajtották az edzők.

Érdekes módon Radulovics Bojana csendben távozott a magyar kézilabdás életből. A világ legjobb játékosának kétszer is megválasztott Radulovics Bojana – ez a kézilabdázás történetében egyetlen női játékosnak sem adatott meg – a Szegedhez közeli, vajdasági településen, Palicson él. Tizenkilenc év után tért vissza családjához, abba a környezetbe, ahol felnőtt, és elindították sportpályafutását.

A csinos, szőke kézilabdás hosszas egyeztetés után, az évek alatt kialakított gyermek-szafariparkjában fogad. Míg az elmaradhatatlan kávé lefő, természetesen kitárgyaljuk a magyar válogatott szereplését a franciaországi világbajnokságon. Megerősíti, hogy nagyon együtt van és jó szellemű a csapat. Kiválóan játszottak a lányok az oroszok ellen elvesztett negyeddöntőben. Szóvá teszi, hogy a magyar média kikezdte a csapatot. Azt mondja, világverseny alatt az csak ártalmas lehet.

Szakmázunk még vagy fél órát: többek között megbeszéljük, hogy meg kellett volna verni Koreát, mert szerinte a franciákat simán legyőztük volna a nyolc között. Majd kifakad: – Úgy segítettem volna a lányoknak. Miért kellett pont most megsérülnöm? Ez nem igazság! – mondja a nemcsak játéktudásáról, hanem akaraterejéről is híres kézilabdás. Látom, szemébe könny gyűlik, de hogy leplezze, mindjárt témát vált. – Jöjjenek, nézzék meg a kis birodalmamat! – invitál Bojana a szafaripark játszóház részébe.

Míg elsétálunk a szabadtéri játszópark mellett a gyermekházig, nyilvánvalóvá válik: Bojana azon sportolók közé tartozik, akik már pályafutásuk során is gondoltak a jövőjükre. Merthogy nem néhány hónap alatt készült el a zsúrok, partyk lebonyolítására kialakított farm, az biztos. – Öt évig terveztem és alakítottam át nagyapám birtokát, mert imádom a gyerekeket. Míg a gyerkőcök buliznak, addig a felnőttek is jól érezhetik magukat – mutatja be a ház többi részét a kézilabdászseni.

Kiderül: Bojana kiváló üzletasszony, hiszen minden héten több partyt is rendez. Azt mondja, Szerbiában sokkal egyszerűbb és könnyebb vállalkozni, mint Magyarországon. Ezért is tért haza. Halkan azt is megjegyzi: rengeteget kapott Magyarországtól, és ezt szerette volna viszonozni. Hirtelen elhallgat. Kérdően nézek rá. Legyint, és annyit mond, nincs rá lehetősége. Én meg nem akarom elhinni, hogy akár sportdiplomataként ne heverne Bojana lába előtt az egész kézilabdás elit. Intelligens, okos, szép, és mindent tud a kézilabdázásról. Kell ennél több?

Hogy oldjuk a feszültséget, továbbsétálunk az almáskertje felé, ahol ezernégyszáz almafa áll katonás rendben. Bojana közben elárulja, tizenhárom barátnője érkezik hamarosan disznótoros partyra. A teknő és minden más felszerelés már előkészítve. És a disznót sem akárhonnan hozzák: a hízó Bojana másik tanyáján őnevelkedett, kecskék, kutyák és egy ló társaságában. – A lovamat ebbe a hintóba szoktuk befogni, és a fiammal kocsikázunk, ha kedvünk tartja - mutatja a múlt század eleji hintót.

– Józsika nagyon szereti az állatokat, nem fél semmitől. Próbálom a természetes életmódra nevelni. De nem könnyű ez a mai számítógépes világban – fejtegeti Bojana, aki azon sajnálkozik, hogy fáradhatatlan, ötéves kisfia egyelőre nem foglalkozik a labdával. Már úszni megtanult az ovis Józsika, de most éppen cigánykereket, tigrisbukfencet és a torna többi elemét szeretné inkább elsajátítani.

Bojana mostanában minden idejét kisfiának szenteli, hiszen míg kézilabdázott, rengeteget voltak egymástól távol. És jövőre szeretne egy kisbabát is. Mindent megtesz, hogy elterelje figyelmét a kézilabdáról. A világklasszis átlövő egyelőre nem is nézegeti páratlan trófeáit, mindössze két nagy kép van a falon a sidney-i olimpiáról.

– Majd ha egyszer megszokom a gondolatot, hogy a kézilabdás pályafutásomnak vége, akkor kicsomagolom a relikviákat, és berendezek egy szobát. – Az lesz ám a nem mindennapi csoda – mondom a magyar kézilabdások példaképének. – Biztosan. De higgye el, egyelőre cseppet sem foglalkoztat.