Ugyanígy folytatnák

2021.01.04. 10:25

Eredményes évet zárt a CFS Guardians

Fotós: Török János

Igazi indián nyárban, napsütésben kezdte meg az őszi szezonját a szegedi-makói CFS Guardians amerikafutball-csapata a Divízió II.-ben, ahol a szezonnyitón az esélyesebbnek hitt Miskolc alakulatát fogadta hazai pályán. A küzdelemben a védelmek játszották a főszerepet, végül pedig a Guardians kerekedett felül, 10–6-os győzelmet aratott.

Ezt követően a forma nem szakadt meg, ismét diadalmaskodott Baranyi Ernő legénysége, a 2017-ben rájátszásig jutó újbudai Rebels ellen 13–21-es végeredménynek örülhettek az őrzők. Időközben a Jászberény a koronavírus-járvány miatt visszalépett a bajnokságtól, és ezzel biztossá vált, hogy idén sikerült biztosítaniuk a helyüket a rájátszásban.

Férfi munka volt. A CFS Guardians az összes lejátszott meccsét megnyerte, játékosai pedig rendre a hét legjobbjai lettek. Fotó: Török János

Ám nem volt mindegy, hogy hanyadik kiemeltként és milyen pályaleosztásban várhatják majd azt, az Eger elleni találkozón ezekre a kérdésekre saját kezükben volt a válasz. Nagy küzdelemben ugrották meg ezt az akadályt is, 38–28-as sikerüknek köszönhetően megszerezték az első kiemelés és a hazai pálya jogát.

A folytatásra azonban a járvány miatt nem volt lehetőség, a szövetség az edzők kérésére a szezon lezárása mellett döntött. A CFS Guardians-nek azonban szomorúságra nincsen oka, hiszen a lejátszott találkozói közül mindet megnyerte, va­lamint Leszkován Ádám személyében az Év Divízió II.-es játékosa is a soraiból került ki, röviden összefoglalva: a szegedi–makói együttes remekelt az őszi kiírásban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában