Szegedi hírek

2023.08.05. 18:20

Szegedi a világ harmadik legfittebb tinije

Varga Mira a 14-15 éves korosztályban a harmadik helyen végzett a CrossFit Games-en, a sportág nem hivatalos világbajnokságán.

Delmagyar.hu

Forrás: The CrossFit Games Facebook oldala

A 15 éves, szegedi születésű sportoló áprilisban, a nemzetközi selejtezőben 1325 induló közül harcolta ki a részvételt, így az első magyar tinédzserként vehetett részt a sportág csúcseseményén, ami az egyesült államokbeli Madisonban zajlik.

Ebben a korcsoportban a világ tíz legjobbja mérte már csak össze erejét, a résztvevőknek három nap alatt nyolc feladatsort kellett teljesíteniük, a magyar sportoló az 5 kilométeres terepfutásban diadalmaskodott is.
A CrossFit Games-en még egy magyar jelenleg is versenyez, a felnőtt női mezőnyben Horváth Laura, aki 2018-ban és 2021-ben a második, tavaly pedig a harmadik lett, három feladatsort követően a hetedik helyen áll.

A CrossFit főként olimpiai súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő- és gimnasztikai gyakorlatok keverékéből áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható.

Olvasható a SzegedMA oldalán. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában