Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

Csak három jelölt indulhat a négyből a vásárhelyi polgármester-választáson

Az egyik jelölt nem gyűjtött elegendő érvényes aláírást.
Három jelölt indulhat a  február 25-ei időközi polgármester-választáson Hódmezővásárhelyen: Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármester a Fidesz-KDNP  képviseletében, Hernádi Gyula és Márki-Zay Péter pedig  függetlenként - derül ki a helyi választási bizottság  határozataiból.    

A helyi választási bizottság egy induló, Fehérné Horváth Katalin (Hajrá Magyarország! Párt) nyilvántartásba vételét  visszautasította. A határozat szerint a kőszegi székhelyű szervezet  képviselője az induláshoz szükséges háromszáz helyett csupán 178 érvényes ajánlást gyűjtött össze a hétfői határidőig.  

Hegedűs Zoltán mérnök, tanár 2006 óta önkormányzati képviselő,  2014 októbere óta alpolgármester Hódmezővásárhelyen, tavaly  november 21-étől polgármesteri jogkörben irányítja a várost. 2006  és 2014 között az önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottságának  elnöke volt. 2014 óta a helyi Fidesz szervezet alelnöke.  

Hernádi Gyula orvos 2002-től 2010-ig képviselőként dolgozott a  hódmezővásárhelyi közgyűlésben. A 2002-es önkormányzati  választásokon az MSZP, az SZDSZ, a Centrum, a Munkáspárt és egy  civil szervezet, 2006-ban az MSZP és egy civil szervezet  jelöltjeként indult a polgármesteri posztért. Most függetlenként  indul.  

Márki-Zay Péter közgazdász szintén független jelölt, de az  ellenzéki pártok azt kérték szimpatizánsaiktól, hogy őt támogassák  a választáson. Márki-Zay Péter a bemutatkozó sajtótájékoztatóján  azt mondta, indulásának szigorú feltétele volt, hogy más jelöltet  ne indítsanak ellene az ellenzéki pártok.  A végleges sorrend a szavazólapon a február 25-ei voksolásra a következő: Hernádi Gyula, Márki-Zay Péter, Hegedűs Zoltán.

Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester  halála miatt kellett időközi választást kiírni.



 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárman könnyebben megsérültek, amikor árokba borult egy autó Mindszentnél

Hárman könnyebben megsérültek. Tovább olvasom