Délmagyar logó

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

290 halott Srí Lankán: helyi iszlámisták robbantottak, újabb robbanószerkezetek és detonátorok kerültek elő

Húsvét vasárnapján összesen kilenc robbantás történt az ázsiai szigetországban, amelyben 290-en életüket vesztették és 500-an megsebesültek. Az áldozatok között legalább 27 külföldi van.
Miniszter: helyi iszlamisták követték el a húsvétvasárnapi támadásokat

Egy Srí Lanka-i szélsőséges csoport, a Nemzeti Tauhít Dzsamaat követte el a több mint 290 halálos áldozatot követelő húsvétvasárnapi támadásokat - számolt be Radzsita Szenaratne kormányszóvivő és egészségügyi miniszter hétfőn.

A három templom és három luxusszálló ellen egy időben elkövetett támadásokban részt vevő hét öngyilkos merénylő mindegyike Srí Lanka-i állampolgár volt. A hatóságok azt gyanítják, hogy a szélsőségesek külföldi kapcsolatokkal rendelkeztek, egy nemzetközi terrorszervezet állhatott mögöttük. Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i elnök jelezte: külföldi segítséget kér a szálak felgöngyölítéséhez. Eddig 24 embert vettek őrizetbe a támadásokkal kapcsolatban.

A Srí Lanka-i rendőrség detonátorokra bukkant egy colombói buszpályaudvaron hétfőn. A pályaudvar egy magán buszvállalathoz tartozik, és a megtámadott hotelek és a Szent Antal katolikus templom között félúton fekszik - közölték a hatóságok. A pályaudvaron tizenkét gyújtószerkezet hevert a földön elszórva, míg további 75 detonátorra egy szomszédos hulladéklerakóban elásva bukkantak rá órákkal később.

Eközben járókelők riasztották a rendőrséget, mert feltűnt nekik furgon, amely vasárnap óta parkolt a Szent Antal-templom közelében. Bombaszakértők három robbanószerkezetet találtak a járműben, amelyek hatástalanítás közben felrobbantak, pánikot keltve az arra járók körében.

Hivatalos értesülések szerint a rendőrség a támadások előtt több mint egy héttel figyelmeztetett arra, hogy templomok válhatnak merényletek célpontjaivá.

Prijalal Disszanajake rendőrfőkapitány-helyettes április 11-i tájékoztatójában azt írta: egy helyi iszlamista csoport katolikus templomok és India Srí Lanka-i nagykövetségének megtámadására készül. A jelentésben több gyanúsított neve szerepelt, akik a christchurchi mecsetek elleni támadást követően más vallások ellen uszítottak.

A tájékoztatót több rendőri egység megkapta, de az információ nem jutott el Ranil Vikremeszinghe kormányfőhöz és minisztereihez, így semmilyen óvintézkedésre nem került sor. A kormányfő viszonya feszült a biztonsági erőkkel, amelyek Maitripala Sziriszena elnök és védelmi miniszter irányítása alatt állnak. Sziriszena tavaly októberben eltávolította Vikremeszinghét tisztségéből, de döntését a legfelsőbb bíróság alkotmányba ütközőnek minősítette, és érvénytelenítette.

A 21 millió lakosú Srí Lanka 70 százaléka buddhista vallású, 12 százalék hindu, 10 százalék muszlim, és 7 százalék, vagyis mintegy 1,2 millió lakos katolikus. A polgárháború vége - 2009 - óta eddig nem volt jelentősebb támadás vagy terrorcselekmény az országban, de a különböző vallások hívei között rendszeresen vannak súrlódások és kisebb atrocitások.

Az Iszlám Állam egykori tagjai lehetnek az elkövetők a szakértő szerint 

Az Iszlám Állam terrorszervezet egykori, Srí Lankára visszatért tagjai vagy más beszervezettjei állhatnak a vasárnapi merényletsorozat mögött - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hétfőn. 

Véleménye szerint nem a többségi szingalézek és a tamil kisebbség ellentéte okolható a robbantásokért, hiszen a két népcsoport háborúskodása 10 éve véget ért. A lázadó tamilok ráadásul sosem a katolikusokat, hanem inkább a helyi vezetőket vették célba, és egyébként sem tudnának ilyen bonyolult akciót szervezni - tette hozzá. 

Gyarmati István megjegyezte, hogy Srí Lankáról többtucatnyian csatlakoztak az Iszlám Államhoz. A merényleteket követő elővigyázatosság nem csupán a hazatérő terroristák miatt indokolt, hanem azért is, mert a támadássorozatot még senki nem vállalta magára, így lehet, hogy még nem ért véget a fenyegetés - fűzte hozzá.

Orvosszakértői vélemény szerint hét öngyilkos merénylő követte el a támadásokat

Hét öngyilkos merénylő követte el a Srí Lanka-i templomokban és hotelekben csaknem egyszerre végrehajtott hat támadást - mondta el egy kormányzati igazságügyi orvosszakértő hétfőn.

Arijananda Velianga szerint a helyszínről összegyűjtött mintákból kiderült: a húsvétvasárnapi támadók öngyilkos merénylők voltak.

A szigetország fővárosában, Colombóban található Shangri-La luxusszállodában ketten robbantottak, míg a szintén colombói Cinnamon Grand Hotelben és Kingsburyben, valamint a Szent Antal katolikus templomban, a negombói Szent Sebestyén katolikus templomban, illetve a batticsaolai evangéliumi keresztény templomban egy-egy szélsőséges hajtott végre támadást.
    
Az összehangolt támadást egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta.

Az amerikai külügyminisztérium figyelmeztetést adott ki a szigetországba utazó állampolgárai számára

A terroristák előzetes figyelmeztetés nélkül lecsaphatnak - írta az amerikai külügyi tárca. A szélsőségesek célpontjai között kedvelt turistalátványosságok, közlekedési csomópontok, bevásárlóközpontok, szállodák, imahelyek, repülőterek és más nyilvános helyek szerepelhetnek - hangsúlyozta a minisztérium.

A hatóságok időközben feloldották a történteket követően elrendelt kijárási tilalmat. A Reuters hírügynökség helyszíni beszámolója szerint hétfőn reggel katonák felügyelték a rendet a nagyobb szállodák előtt, illetve a világkereskedelmi központ előtt a kereskedelmi negyedben.

Továbbra sem jelentkezett egy terrorszervezet sem a húsvétvasárnapi támadások elkövetőjeként.


Jelentősen emelkedett a halottak száma

Jelentősen, 290-re emelkedett a Srí Lanka-i templomokat és szállodákat ért robbantásos merényletek halottainak száma - közölte a helyi rendőrség szóvivője hétfőn.

Ruvan Gunasekera szerint a sebesültek száma hozzávetőleg ötszáz.

Kormányzati tisztségviselők szerint 32 külföldi is van a halottak között. A sajtó értesülései szerint brit, amerikai, török, indiai, kínai, dán, holland és portugál állampolgárokról van szó.

 A legutóbbi - vasárnap esti - információk 207 halálos áldozatról és több mint 450 sebesültről szóltak.

Templomokban és hotelekben robbantottak Sri Lankán: több tucat halott, több száz sérült. MTI - GALÉRIA

A rendvédelmi hatóság közölte azt is, hogy a robbantássorozattal összefüggésben tizenhárom gyanúsítottat vettek őrizetbe a főváros, Colombo térségében.

 Egy kormányzati forrás szerint Maitripala Sziriszena elnök hétfő reggelre összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, amelynek ülésén Ranil Vikremeszinghe kormányfő is részt vesz.

A hatóságok időközben feloldották a történteket követően elrendelt kijárási tilalmat. A Reuters hírügynökség helyszíni beszámolója szerint hétfőn reggel katonák felügyelték a rendet a nagyobb szállodák előtt, illetve a világkereskedelmi központ előtt a kereskedelmi negyedben.

A Srí Lanka-i kormány emellett elérhetetlenné tette a hozzáférést a közösségi portálokhoz és az üzenetküldő szolgáltatásokhoz.

 Vikremeszinghe elismerte vasárnap, hogy a hírszerzésnek voltak előzetes értesülései egy kevésbé ismert iszlamista csoportról, illetve vele összefüggésben templomok elleni lehetséges merényletekről. Az állami televízióban közvetített beszédében hangsúlyozta, hogy ki fogják vizsgálni, miért nem tettek intézkedéseket ez ügyben. Hozzátette: az elfogott személyek mind Srí Lanka-iak.

A miniszterelnök ugyanakkor arról is szólt, hogy külföldről kér segítséget annak kiderítésére, hogy a támadók kapcsolatban álltak-e nemzetközi terrorszervezetekkel. "Nem engedjük, hogy a terrorizmus felüsse a fejét Srí Lankán. Minden eszközt megragadunk a terrorizmus megsemmisítésére" - hangoztatta.

Továbbra sem jelentkezett egy terrorszervezet sem a húsvétvasárnapi támadások elkövetőjeként.

A nyolcból hat támadást a fővárosban, Colombóban követtek el: négy luxusszállodában - a Cinnamon Grand Hotelben, a Shangri-La Colombóban, a Kingsburyben és egy vendégházban a Dehivela peremkerületben -, valamint a Szent Antal katolikus templomban, illetve egy eddig meg nem határozott épületben.

A két vidéki robbantást a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város katolikus Szent Sebestyén-templomában, illetve a 250 kilométerrel keletre lévő Batticsaola város evangéliumi keresztény templomában hajtották végre.

A templomokban általában sok hívő volt a húsvétvasárnapi mise miatt.

Templomokban és hotelekben robbantottak Sri Lankán: több tucat halott, több száz sérült. MTI - GALÉRIA

Hat robbanás szinte egy időben történt.

A nyolcadik merényletet a főváros egyik északi peremkerületében, Dematagoda helységben hajtották végre, és három rendőr lett az áldozata. Ezt és két korábbi robbantást is öngyilkos merénylő követte el a rendőrség közlése szerint.

Egy további robbanószerkezetet a Colombótól 30 kilométerre fekvő Bandaranaike repülőterének közelében találtak és hatástalanítottak a hatóságok - közölte a légierő egyik szóvivője.

Félő, hogy a támadások a felekezetek közötti erőszak fellángolását eredményezheti. A rendőrség szerint vasárnap este gyújtóbombát dobtak egy mecsetre az ország északnyugati felében, illetve nyugaton gyújtogatási kísérletet jelentettek két olyan üzlet ellen, amelynek muszlimok a tulajdonosai.

A 21 millió lakosú Srí Lanka 70 százaléka buddhista vallású, 12 százalék hindu, 10 százalék muszlim, és 7 százalék, vagyis mintegy 1,2 millió lakos katolikus. A polgárháború vége - 2009 - óta eddig nem volt jelentősebb támadás vagy terrorcselekmény az országban, de a különböző vallások hívei között rendszeresen vannak súrlódások és kisebb atrocitások.

A halálos áldozatok száma estig 207-re emelkedett, további több mint 450 ember pedig megsebesült - jelentették helyi források.

Orbán Viktor kormányfő és Áder János államfő részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, egyben megerősítették, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett partner marad a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni harcban.

A hat robbantás szinte egy időben történt, egy hetedik, illetve nyolcadik órákkal később. A védelmi minisztérium megállapította, hogy terrorista támadás történt, és a miniszter közölte, hogy a hatóságok már tudják, kik követték el a robbantásokat. A tetteseket kézre fogják keríteni - tette hozzá.

Hét gyanúsítottat már el is fogtak. Hat támadást a fővárosban, Colombóban követtek el: négy luxusszállodában, a jelentős, Szent Antalról elnevezett katolikus templomban, és egy eddig meg nem határozott épületben.

A két vidéki robbantást a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város katolikus Szent Sebestyén-templomában, illetve a 250 kilométerrel keletre lévő Batticsaola város evangéliumi keresztény templomában hajtották végre.

A templomokban általában sok hívő volt a húsvétvasárnapi mise miatt. Az egyik colombói szálloda, ahol robbanás történt, a miniszterelnöki hivatalhoz közel lévő Cinnamon Grand Hotel - közölte a szálló egyik tisztségviselője.

A pokolgépet az étteremben helyezték el. A másik három fővárosi szálloda a Shangri-La Colombo, a Kingsbury és egy vendégház Dehivela peremkerületben.

A nyolcadik robbantás a főváros egyik északi peremkerületében, Orugodavatta (más forrás szerint Dematagoda) helységben történt, egy meg nem nevezett épületben, és három rendőr lett az áldozata.

Ezt és két korábbi robbantást is öngyilkos merénylő követte el a rendőrség közlése szerint. Egyetlen szervezet nem jelentkezett a merényletsorozat elkövetőjeként. A holland és a portugál külügyminisztérium megerősítette, hogy egy-egy állampolgáruk is a halálos áldozatok között van.
 
Fotók: MTI

​A Srí Lanka-i külügyminisztérium értesülései szerint három brit, illetve két brit-amerikai kettős állampolgárságú ember vesztette életét a merényletekben.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter megerősítette, hogy a halottak közt vannak amerikai állampolgárok. A People's Daily című angol nyelvű kínai napilap szerint meghalt két kínai állampolgár is.

Az Anadolu török hírügynökség jelentése szerint két török állampolgár is az áldozatok között van, akik mérnökként dolgoztak az országban. Az indiai hatóságok jelentése szerint három indiai állampolgár is a halottak közt van. A dán külügyminisztérium három dán halálos áldozatról adott ki közleményt.

A dpa hírügynökség egy Srí Lanka-i országos turistairoda értesüléseire hivatkozva azt jelentette, hogy a halottak közt belga, japán és bangladesi állampolgár is van.

Korábban:

Hat robbantás szinte egy időben történt, egy hetedik, illetve nyolcadik órákkal később. A védelmi minisztérium megállapította, hogy terrorista támadás történt, és a miniszter közölte, hogy a hatóságok már tudják, kik követték el a robbantásokat.

A tetteseket kézre fogják keríteni - tette hozzá. Hét gyanúsítottat már el is fogtak. Hat támadást a fővárosban, Colombóban követtek el: négy luxusszállodában, a jelentős, Szent Antalról elnevezett katolikus templomban, és egy eddig meg nem határozott épületben.

A két vidéki robbantást a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város katolikus Szent Sebestyén-templomában, illetve a 250 kilométerrel keletre lévő Batticsaola város evangéliumi keresztény templomában hajtották végre. 
 
Fotók: MTI

A templomokban általában sok hívő volt a húsvétvasárnapi mise miatt. A sebesültek között sok a súlyos, sőt válságos állapotú - közölték kórházi források.

Az egyik colombói szálloda, ahol robbanás történt, a miniszterelnöki hivatalhoz közel lévő Cinnamon Grand Hotel - közölte a szálló egyik tisztségviselője. A pokolgépet az étteremben helyezték el.

A másik három fővárosi szálloda a Shangri-La Colombo, a Kingsbury és egy vendégház Dehivela peremkerületben. Az egyelőre nem világos, hogy a szállodai merényletekben hányan haltak meg összesen, Dehiveléban ketten.

A nyolcadik robbantás a főváros egyik északi peremkerületében, Orugodavatta (más forrás szerint Dematagoda) helységben történt, egy meg nem nevezett épületben, és három rendőr lett az áldozata.

Ezt és két korábbi robbantást is öngyilkos merénylő követte el a rendőrség közlése szerint. Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett elkövetőként.

Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök összehívta az ország biztonsági tanácsát, és a tanácskozás végeztével a kormány országos kijárási tilalmat rendelt el helyi idő szerint este 18 (közép-európai idő szerint 14.30) órától 12 órányi időtartamra, valamint felfüggesztette a közösségi média működését.

A kormányfő aljas támadásnak nevezte a merényleteket. Maitripala Sziriszena államfő is hangot adott megdöbbenésének. 
 
Fotók: MTI

Külföldről is sorra érkeztek a vezetői részvétnyilvánítások és a robbantásokat elítélő nyilatkozatok, valamint a segítségnyújtásra vonatkozó felajánlások.

Mások mellett Ferenc pápa, Donald Trump amerikai elnök, Vlagyimir Putyin orosz államfő, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, az Európai Unió számos tagországának vezetői is elítélték a merényleteket. Reuven Rivlin izraeli államfő és az iszlám világ számos vezető képviselője is élesen elítélőleg nyilatkozott.

A magyar kormány részéről nyilatkozatot adott ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), leszögezve, hogy "a leghatározottabban elítéli a a keresztény közösséget sújtó, Srí Lanka-i aljas támadásokat".

A merényletek hatására minden húsvéti szertartást töröltek az országban - jelentette be a Srí Lanka-i katolikus érsekség.

Az országos rendőrfőkapitány beszámolt arról, hogy tíz nappal ezelőtt egy iszlamista mozgalom, az NTJ öngyilkos merényletekkel fenyegetőzött fontos templomok és India külképviselete ellen. Az NTJ tavaly vált ismertté buddhista szobrok elleni vandál tetteivel az országban. 
 
Fotók: MTI

A 21 millió lakosú Srí Lanka 70 százaléka buddhista vallású, 12 százalék hindu, 10 százalék muzulmán, és 7 százalék, vagyis mintegy 1,2 millió lakos katolikus. Mintegy kétszáz különböző kis keresztény közösség van még az országban, amelyeket összefog egy ökumenikus szervezet (NCEASL).

A katolikusoknak sokak szerint hídszerepük van, mert a többségben lévő szingalézek és a kisebbségben lévő tamilok között is vannak ilyen vallásúak. Bizonyos katolikusokat azonban rossz szemmel néznek többen, mert támogatják, hogy a nemzetközi közösség vizsgálja ki: a Srí Lanka-i hadsereg tagjai milyen háborús bűnöket követtek el a tamilok ellen az 1972 és 2009 közötti polgárháborúban.

Az ENSZ szerint a polgárháborúnak 80-100 ezer áldozata volt. A polgárháború vége óta nem volt jelentősebb támadás vagy terrormerénylet az országban, de a különböző vallások hívei között rendszeresen vannak feszültségek és kisebb atrocitások.

A keresztények panaszkodnak arra, hogy egyes szélsőséges buddhista szerzetesek az utóbbi években megpróbálták megfélemlíteni őket.

Tavaly 86 olyan esetet számoltak össze, amelyben a keresztényeket hátrányosan megkülönböztették, fenyegették vagy erőszakot követtek el ellenük. De volt tavaly összetűzés a buddhista szingalézek és muzulmánok között is, mert egyes szélsőséges buddhisták azzal vádolják a muszlimokat, hogy az iszlám hitre akarják kényszeríteni a buddhistákat. II. János Pál pápa 1995-ben, Ferenc pápa pedig 2015-ben látogatást tett Srí Lankán.

Szakértő: "megszervezett támadássorozat"

Jól átgondolt, megszervezett támadássorozatot követtek el Srí Lankán, és lehet, hogy még nincs vége - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A vasárnapi támadássorozat elkövetői feltehetően tamil vagy szingaléz terroristák lehettek, ebben az országban a muszlimok inkább áldozatok szoktak lenni - tette hozzá.

A szakember szerint előbb-utóbb egy szervezet vállalni fogja a cselekményeket, ami azért lehet kedvező fejlemény, mert azután már nem várható újabb merénylet. Gyarmati István a támadások kapcsán kiemelte: Srí Lanka egyik fő bevételi forrása a turizmus, ami egy ilyen eseménysorozat után visszaeshet.
 
Forrás: Twitter
Forrás: Twitter

Külgazdasági és Külügyminisztérium: az iszonyú támadásokat a leghatározottabban elítéli

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a leghatározottabban elítéli a keresztény közösséget sújtó, Srí Lanka-i aljas támadásokat - közölte a KKM vasárnap az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a tárca megdöbbenéssel értesült a húsvétvasárnapi merényletekről, az iszonyú támadásokat a leghatározottabban elítéli.

Több robbanás szándékosan a húsvétot templomban ünneplő keresztény közösséget célozta, ami elmondhatatlanul aljas cselekedet - tette hozzá a minisztérium.

A KKM kapcsolatban van a hatóságokkal, jelenleg nincs információ arról, hogy magyar érintettje lenne a támadásoknak.

"Legmélyebb együttérzésünkről biztosítjuk az áldozatok családjait és a sérülteket" - áll a KKM közleményében.

KDNP: a távoli földrészen történtek az egész világ keresztényei ellen is irányultak

Megdöbbentő üzenetük van a húsvéti Srí Lanka-i merényleteknek, hiszen a távoli földrészen történtek az egész világ keresztényei ellen is irányultak - közölte a KDNP vasárnap az MTI-vel.

A kisebbik kormánypárt azt írta: ezek a merényletek is alátámasztják a szomorú tényt, hogy a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, minden öt olyan ember közül, akit a vallása miatt üldöznek, négy keresztény.

Kiemelték: a kereszténydemokraták elutasítják az erőszak minden formáját.

"A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét, a megváltás és a feltámadás örömhírét hirdeti. A brutális támadások emlékeztessenek mindenkit arra, hogy együtt kell fellépnünk az értelmetlen, mások szabadságát korlátozó terrorral szemben!" - áll a KDNP közleményében, amelyben a párt kifejezte együttérzését a hitük megvallása közben meghalt áldozatok családjának.

Áder János részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és barátainak

Magyarország minden polgára nevében őszinte részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a Srí Lankán húsvétvasárnap szállodák és katolikus templomok ellen elkövetett robbantásos merényletekben elhunyt ártatlan emberek hozzátartozóinak és barátainak a Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i államfőnek küldött részvéttáviratában.

"Mély megdöbbenéssel és mélységes szomorúsággal értesültem a brutális terrorcselekményekről, amelyek Srí Lanka négy városában történtek a nap folyamán és tragikus módon oly sok békés ember életét követelték" - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott részvéttáviratban.

Áder János kiemelte, hogy Magyarország polgárai "a gyász e nehéz óráiban" kiállnak Srí Lanka népe mellett, és megerősítik, hogy továbbra is elkötelezettek a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni globális küzdelem mellett.

A köztársasági elnök mielőbbi felépülést kívánt annak a több száz embernek, aki megsebesült "az aljas támadásokban".

A nemzetközi közösség elítélte a kegyetlen támadást

Számos állam- és kormányfő, illetve nemzetközi szervezet vezetője elítélte vasárnap a Srí Lankán keresztény templomok és luxusszállodák ellen aznap elkövetett robbantásos merényleteket, amelyekben 190-nál többen meghaltak és legalább 500-an megsebesültek.

Egyúttal valamennyien együttérzésüket, illetve részvétüket nyilvánították az áldozatoknak és hozzátartozóiknak. Hagyományos húsvétvasárnapi beszédében Ferenc pápa azt mondta: "együttérez ennek a kegyetlen erőszaknak az áldozataival, akiknek húsvétkor fájdalmat kell elszenvedniük és gyászolniuk kell".

Donald Trump amerikai elnök rettenetes terrorcselekménynek minősítette a történteket, és értésre adta, hogy az Egyesült Államok kész segíteni Srí Lankának abban, hogy kezelni tudja a helyzetet.

Theresa May brit miniszterelnök Twitter-üzenetében rémisztőnek nevezte a támadásokat, és hangoztatta, hogy a nemzetközi közösségnek össze kell fognia, és el kell érnie, hogy mindenki félelem nélkül gyakorolhassa hitét.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az áldozatokat és a hozzátartozókat együttérzéséről biztosítva azt is jelezte, hogy az Európai Bizottság kész segítséget nyújtani a merényleteket követően szükségessé vált intézkedésekhez és munkálatokhoz.

Frank-Walter Steinmeier német államfő gyáva terrortámadásoknak nevezte a merényleteket. Angela Merkel kancellár szóvivője útján azt emelte ki: a terrorizmus, a vallási alapú gyűlölet és intolerancia soha nem győzedelmeskedhet.

Emmanuel Macron francia elnök is a hívők elleni "aljas merényletről" írt Twitter-üzenetében. Sebastian Kurz osztrák kancellár körmönfont terrortámadásnak minősítette a robbantásokat, elítélte azokat, és aggodalmát fejezte ki miattuk. Vlagyimir Putyin orosz elnök a Srí Lanka-i államfőnek küldött táviratában cinikus és kegyetlen cselekedetnek nevezte a merényleteket.

Leszögezte, hogy Moszkva megbízható partnere marad Colombónak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. Reuven Rivlin izraeli elnök förtelmes bűncselekményként említette a terrorsorozatot. A zsidó állam feje úgy fogalmazott, hogy "bármely vallás elleni támadás mindegyikünk elleni támadás".

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke szintén elítélő nyilatkozatot adott ki. Recep Tayyip Erdogan török elnök az egész emberiség elleni támadásnak nevezte a történteket. Elítélte a merényleteket az afgán elnök, az indiai miniszterelnök, valamint a bahreini, a katari külügyminisztérium és az Egyesült Arab Emírségek kormányzata is.

Az egykori Ceylonban húsvétvasárnap nyolc robbantásos támadást követtek el keresztény templomok, illetve szállodák ellen, a merényletek többségét a fővárosban.

A legsúlyosabb terrorista cselekmények Srí Lankán - Az MTVA Sajtóadatbankjának összeállítása:

1996. január 31. - Colombóban felrobbantották a Központi Bank épületét. Az öngyilkos merénylők egy robbanóanyaggal megrakott robogóval követték el a merényletet. A halálos áldozatok száma 80.

1998. március 5. - Colombóban nagy erejű bomba robbant az egyik forgalmas üzleti negyedében. 28 ember meghalt és 235-en sebesültek meg.

1999. december 18. - Srí Lanka fővárosában két választási gyűlésen egy időben hajtottak végre bombamerényletet. Az egyik merénylet célpontja az államfő, Csandrika Bandaranaike Kumaratunga asszony volt. Az államfő jobb szeme sérült meg. A merényletben 21 ember meghalt, 110 megsebesült. A másik merényletet az Egyesült Nemzeti Párt választási nagygyűlésén követték el. Életét vesztette 10 és megsebesült 70 ember.

2000. április 12. - Hét ember életét oltotta ki és majd 70 személyt sebesített meg egy pokolgép robbanása a Srí Lanka keleti részén lévő Trincomalee-ban egy koncerten.

2006. június 15. - Egy autóbusz elleni aknavető-támadás legkevesebb 64 halálos és mintegy negyven sebesült áldozatot követelt. A buszon főleg iskolás gyerekek utaztak.

2006. október 16. - Az ország északkeleti részén, Dambulla város közelében tamil lázadók a haditengerészet egy konvoja ellen követtek el öngyilkos merényletet, 102-en vesztették életüket.

2007. január 6. - Hikkáduva üdülőhely közelében robbantásos merényletet követtek el egy személyszállító busz ellen. Tizenöt utas életét vesztette és csaknem 30-an sérüléseket szenvedtek.

2008. január 31. - Pokolgépes merényletet követtek el egy iskolabusz ellen, 18 ember, köztük 11 gyermek meghalt.

2008. február 2. - Pokolgép robbant egy autóbuszon az ország középső részén fekvő Dambulla városban. Legalább húsz ember vesztette életét, mintegy ötvenen pedig megsebesültek.

2008.február 3. - A Colombo főpályaudvarán elkövetett öngyilkos merényletben legalább heten meghaltak, százan megsebesültek.

2008. április 25. - Felrobbantottak egy autóbuszt Colombóban, a merényletben 23 ember életét vesztette, többtucatnyian megsebesültek.

2008. június 6. - Colombóban pokolgépes merényletet követtek el egy autóbusz ellen. A merényletnek legkevesebb 21 halálos és 47 sebesült áldozata van. Később Kandi város környékén szintén egy buszban lépett működésbe egy pokolgép. Két ember meghalt, húsz pedig megsebesült.

2009. február 9. - Visvamadu város közelében egy menekülttábor ellenőrzőpontjánál felrobbantotta magát egy tamil nő. Legkevesebb 28 ember meghalt, 90 megsebesült.

2009. március 10. - Matara városban öngyilkos pokolgépes merényletben tízen meghaltak és harmincöten megsebesültek. A Mohamed próféta születésére rendezett ünnepi menetben hat miniszter vett részt, Mahinda Vidzseszekara, a postaügyi és távközlési tárca vezetője megsebesült a merényletben.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alig érkeznek EU-munkavállalók Nagy-Britanniába

Alig érkeznek EU-munkavállalók Nagy-Britanniába
Minimálisra csökkent az újonnan érkező külföldi EU-munkaerő hozzájárulása a nagy-britanniai… Tovább olvasom