Délmagyar logó

2019. 05. 27. hétfő - Hella Még több cikk.

Közzétették Ferenc pápa romániai látogatásának részletes programját

Június 1-jén 11 óra 30 perckor kezdődik a csíksomlyói hegynyeregben a katolikus egyházfő által pontifikált szentmise.
Közzétette szerdán a Vatikán Ferenc pápa romániai látogatásának részletes programját, amely szerint június 1-jén 11 óra 30 perckor kezdődik a csíksomlyói hegynyeregben a katolikus egyházfő által pontifikált szentmise.

A szentszék sajtóirodája szerint szombaton, június 1-jén a pápa fél 10-kor indul Bukarestből Bákóba, ahonnan helikopterrel szállítják Csíksomlyóra. A korábbi közléssel ellentétben a helikopter nem a csíkszeredai stadionban fog leszállni, hanem a hegyimentők légi bázisán. A pápa által bemutatott szentmise 11 óra 30 perckor kezdődik az addigra felújított és kibővített Hármashalom-oltárnál.

A pápa délután 4 óra 10 perckor indul tovább Csíksomlyóról helikopteren Jászvásárra, ahol meglátogatja a helyi római katolikus székesegyházat, majd az ottani Kultúrpalota előtti téren beszédet mond a fiataloknak és a családoknak.

A pápa már előző nap megérkezik Romániába, május 31-én délben a Cotroceni palotában, a román elnöki hivatalban fogadja Klaus Iohannis államfő, az egyházfő ugyanott találkozik a román miniszterelnökkel, illetve a civil társadalom képviselőivel és a diplomáciai testület tagjaival. Délután Dániel ortodox pátriárkával találkozik zárt ajtók mögött, majd beszédet mond a román ortodox egyház állandó zsinata előtt. Ferenc pápa és Dániel pátriárka közös imán vesz részt a bukaresti ortodox Nemzeti Megváltás-katedrálisban, majd a pápa szentmisét mutat be a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban.

Vasárnap a pápa Balázsfalván a 11 órakor kezdődő liturgia keretében avatja boldoggá a hét román görögkatolikus vértanú püspököt, délután a helyi roma közösséggel találkozik, majd Nagyszebenből indul vissza Rómába.

A gyulafehérvári érsekség által megbízott szervezők szerdán jelentették be, hogy a csíksomlyói szentmisére több mint 110 ezren regisztráltak, akik a biztonsági zónából követhetik a szentmisét. A szervezők arra buzdították a híveket, hogy regisztrálás nélkül is vegyenek részt a szertartáson, hiszen nekik is lesz helyük a biztonsági területen kívül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trump: 20 ezer fős migránskaraván közeledik az amerikai határhoz

Trump: 20 ezer fős migránskaraván közeledik az amerikai határhoz
Újabb katonák határhoz küldését helyezte kilátásba az amerikai elnök. Tovább olvasom