Hallgassa élőben!

Ország-világ

18 éve
Hétfőre virradóra meghalt Massimo Girotti olasz filmszínész. Az ANSA hírügynökség jelentése szerint Girotti egy római kórházban, szívelégtelenség következtében hunyt el. Nyolcvannégy éves volt.
18 éve
Január 2-án, az év első munkanapján az a cég számított kivételnek, amelyikben elkezdődött a termelés. Az új esztendő második hetében, hétfőn viszont kevés kivétellel mindenütt ott folytatták, ahol az óesztendőben abbahagyták a munkát.
18 éve
Az Apple sajátos szabadalmi kérelmet nyújtott be az amerikai szabadalmi és védjegyhivatalhoz. Az "aktív számítógépház" névre keresztelt technológia segítségével a jövőben piacra kerülő Apple számítógépek folyamatosan változtathatják a külső megjelenésüket.
18 éve
0Hancz Gábor
Ha számba vesszük a tavalyi esztendő nagyberuházásait, biztosan állítható, sokkal több terv ment füstbe, mint amennyi megvalósult. Mégis: a megyében forintmilliárdokra tehető a 2002-ben – nemegyszer látványos – fejlesztésre fordított összeg.
18 éve
„ Dr. Veress József egyetemi tanár tudatja mindenkivel, akit illet, hogy Fitala-Ripper Iván néven írt Lék című, megígért regénye elkészült, a Libri és a Kalligráf könyvesboltokban kapható” – e szavakkal is hirdethetné győri hallgatóinak a Széchenyi István Egyetem közgazdászprofesszora, hogy a szépirodalom tájékára kalandozott.
18 éve
Közérdekű híre vagy jó ötlete, szabadidős programajánlata van? Netán olyan rendkívüli esemény történt valamelyik családtagjával, ismerősével, amit szeretne megosztani a nyilvánossággal? Rangos versenyt, vetélkedőt nyert gyermeke?
18 éve
Négyen kerültek be Szilveszter napján a soproni Erzsébet-kórház detoxikálójába. Két hölgy már délelőtt túllőtt a célon, erősen illuminált állapotban kerültek a pszichiátriára. Délután két férfi is érkezett. Az éjszaka viszont csendesen telt, újabb „vendég” nem érkezett az osztályra.
18 éve
Új háromévi csúcsra drágult kedden az euró, amelynek egysége kora délután rövid időre elérte az 1,050 dolláros árfolyamot a londoni bankközi piacon.
Bulgária is külföldi segítségre szorulhat a betegek ellátásában
A következő mintegy két hétben kellene megfékezniük a járvány terjedését.
Ma ünnepli születésnapját Orosz István Kossuth-díjas grafikus, a nemzet művésze
Orosz István az egyetlen magyarországi művész, akinek alkotása bekerült a londoni Tate Modern gyűjteményébe.
Számos vasútvonalon indul több vonat
A folyamatos pálya- és járműkorszerűsítések mellett az is kell, hogy a járatok az utasok igényeihez igazodó gyakorisággal közlekedjenek – mondta a Schanda Tamás.
Hajnal Miklós megint ferdített a közösségi oldalán
A Momentum politikusát rendre hazugságokon kapják. Hajnal most a Szent János kórházzal kapcsolatban állított valótlanságot.
Százezrek személyes adatai kerültek be a baloldal adatbázisába
A megszerzett adatokat a kampány során politikai eszközként is felhasználhatják.
Rejtélyes okokból eltemették az Apostolok templomát egy középkori földrengés után
A régészek egyelőre nem állapították meg a középkori falak korát, azt remélik, hogy a következő ásatási szezonban megértik ezen furcsa falak építésének titkát.