Délmagyar logó

2019. 03. 22. péntek - Beáta, Izolda 1°C | 17°C Még több cikk.

Zenei kincsek az ágyneműtartóból

Zenei kincsek az ágyneműtartóból
Dr. Kárpáti György soproni háziorvos szülei halála után a hagyaték feldolgozása kapcsán egy ágyneműtartóban két nagy csomagban kézzel írott kottákat talált. Ez volt a nagyapa, Kárpáti Sándor zenei hagyatéka. Az unoka kezdeményezésére Dárdai Árpád karmester és Uwe Scheer koncertmester segítségével hangversenyt rendeznek a feltárt zenei kincsekből.

Egy év a feldolgozásra

Kárpáti Sándor élete alkonyán Heintz Fülöp zenekritikusnak azt mondta: „Eljön még az én időm." És nyolcvan évvel a halála után tényleg eljött. Unokája, dr. Kárpáti György megtalálta az elfeledett zeneszerző műveit, szakemberek segítségével fel is dolgozták a hagyatékot, most pedig minden érdeklődő megismerheti március 17-én, vasárnap 18 órakor a Liszt-központ koncertjén.
– Dárdai Árpád nagy kedvvel látott hozzá a kézzel írott kották rendszerezéséhez, feldolgozásához. A zeneművek digitális feldolgozása közel egy évet vett igénybe. Mostanra ezeregyszáz kottalap, a teljes hagyaték ötödrésze került előadható állapotba, s már az egész rendszerezett.
Dr. Kárpáti György, a zeneszerző unokája nem hagyja veszni a különleges hagyatékot.

A nagy szakértelmet igénylő, aprólékos és időigényes munkához a Nemzeti Kulturális Alap eredményes pályázata és a soproni önkormányzat anyagi támogatása is segítséget nyújtott – mondja elöljáróban dr. Kárpáti György. Nagypapáját személyesen nem ismerhette, most mégis közel hozza mindnyájunkhoz. Kárpáti Sándor (1872–1939) Kőszegen született Flamisch György pékmester második gyermekeként. Zenei tehetsége korán megmutatkozott.
Kárpáti Sándor dolgozószobája. Tíz operát, számos zeneművet és kórusművet, orgonaműveket, vonósnégyeseket írt, költők verseit zenésítette meg.

A polgári iskola elvégzése után 14 évesen a soproni Evangélikus Tanítóképző növendéke lett, ahol 1890-ben kapta kézhez oklevelét. Zenetanári végzettséget pedig Budapesten szerzett 1895-ben. Vezetéknevét Flamischról ez idő tájt magyarosította Kárpátira. Kőszegen tanított 1898-tól, majd 1905-ben lett a Soproni Tanítóképző zenetanára. Három év múlva feleségül vette Tiefbrunner Irmát, az Erdei-malom egyik örökösét. Három fiuk született: Zoltán ismert botanikus lett, Elemér a háború után újjáépülő Erzsébet híd tervezőgárdájában dolgozott, László természetrajz–földrajz szakos tanárként a tanítóképzőben, majd a Líceumban tanított.


A zeneszerző példás családapa volt – ennek híre máig fennmaradt a famíliában. Pedagógusi állásából 1924-ben kérte nyugdíjazását, a zenével akart többet foglalkozni. Hogy nagy lélegzetű műveinek komponálását még magasabb szinten művelhesse, a Zeneakadémián zeneszerzésből végbizonyítványt szerzett.

 
Dárdai Árpád karmester, Uwe Scheer hegedűművész és Mizsei Zoltán. A soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekart Dárdai Árpád (balra) vezényli, Uwe Scheer (középen) lesz a koncertmester. Mizsei Zoltán, a Zeneakadémia tanára dolgozta fel a fellelhető Kárpáti-kottákat.

A boldog békeidők zenéje

Szerteágazó zeneszerzői tevékenységét 1932-ben Budapesten a Vigadóban bemutatott Feltámadás című szimfonikus költeményének bemutatásával ismerték el. Két év múlva soproni önálló szerzői estjén is nagy közönségsikere volt. Méltatásként Thurner Mihály polgármestertől ezüst babérkoszorút is kapott. Haláláig tíz operát, számtalan zeneművet és kórusművet, orgonaműveket, vonósnégyeseket írt, kortárs költők verseit zenésítette meg.
A boldog békeidők zeneszerzője 67 éves korában hunyt el Sopronban. Halála után még emlékkoncertet tartottak, Kőszegen 1989-ben szülőházán emléktáblát avattak, 2000-ben utcát is elneveztek róla. De miért nem hallottunk eddig semmit művei közül a leghűségesebb városban?
– Halálának évében tört ki a II. világháború. A világégést követően a kommunista érában a boldog békeidők polgári szellemi termékeit szinte kivétel nélkül agyonhallgatták, kiirtották. Sok-sok zseniális irodalmár, költő, történész, filozófus, művész mintha nem is éltek volna, fehér folttá változtatták ennek az igen gazdag, szellemi pezsgést mutató időszaknak a kincseit – magyarázza az unoka.

Kár, hogy a zenetörténetben nincs szecesszió. Pedig ismert a mondás, az építészet a kőbe fagyott muzsika. Bátran kijelentem, Kárpáti Sándor művészete a zenében ugyanaz, mint amit a szecessziós palotákban látunk.
Dárdai Árpád karmester


Igazi őstehetségnek nevezi Kárpátit Uwe Scheer osztrák hegedűművész és karmester is. Ő dolgozta fel Mizsei Zoltánnal, a Zeneakadémia tanárával a kőszegi zeneiskolában és a levéltárban fellelhető Kárpáti-kottákat. Noha a soproni és a kőszegi kutatómunka egy időben zajlott, a két csapat sokáig nem tudott egymásról. De aztán megtörtént a nagy találkozás, aminek eredménye lesz a koncert is.

 
Emlékkoncert
A Liszt-központban március 17-én 18 órakor kezdődő emlékkoncert a feltárt zenei kincsek legjavából áll össze. A soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekart Dárdai Árpád vezényli, Uwe Scheer lesz a koncertmester. Közreműködik Látrányi Éva (ének), Várallyay Kinga (zongora), Sárközi Gábor (nagybőgő), valamint a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar.
 

Fehér folt ez a korszak

Dárdai Árpád véleménye szerint fehér folt ez az időszak. Nem lehet csak Liszttel, Bartókkal és Kodály Zoltánnal leírni a korszakot. – 1906-ban adták ki a 20 magyar népdalt. Ez az a dátum, amikortól én az új magyar zenei nyelvezetet számítom. Kárpáti Sándor 1905-ben Kőszegen már befejezte táncregéjét. Mire felfedezhette volna ezt az új zenei nyelvezetet, addigra már ki is alakult saját, egyéni zenei arculata. Ez a szellemi karakter fontos helyet követel magának a Liszttől Bartókig és Kodályig terjedő magyar zenetörténetben. Kárpáti Sándort követte Dohnányi Ernő és Weiner Leó, utánuk következett Bartók és Kodály. Így teljes a sor – mondta a karmester.
Uwe Scheer szerint pedig Magyarországon nincs is más Kárpáti Sándorral összehasonlítható zeneszerző. Nemzetközi összehasonlításban is nehéz bárkivel egy „fiókba" tenni. – Kárpáti Sándor életművével kapcsolatban Brahms, Wagner, Puccini, Debussy nevei jutnak eszembe – fogalmazott az osztrák karmester.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Görgei hős volt, nem áruló

Görgei hős volt, nem áruló
A honvéd tábornok kiemelkedett a szabadságharc katonai vezetői közül Tovább olvasom