Délmagyar logó

2019. 07. 24. szerda - Kinga, Kincső 19°C | 28°C Még több cikk.

Hasonlóan folytatnák: remek éven van túl az átalakult Floratom

Felülmúlta saját várakozásait a Floratom Szeged AC, miután az őszi szezon végeztével a férfi asztalitenisz Extraliga ötödik helyén töltheti a szünetet. A csapat számára bravúrral érne fel, ha megtartanák helyezésüket az év végére.
– Az elmúlt években stabil szereplői voltunk a négyes döntőnek, így volt az ez idén is. Viszont az egyesület anyagi lehetőségei miatt két játékosunk is távozott az előző idényt követően – kezdte évértékelőjét Lukács Levente, a Floratom Szeged AC játékos-edzője. Kitért rá, a tavalyi csapatból az Achilles-sérüléséből felépülő Vitsek Iván, az NB II-esektől fellépő Kószó Attila, valamint ő maga alkotta a csapatot. – A biztos bennmaradást tűztük ki célul, ezen belül is a 6–8. hely valamelyikét. Az ötödik hellyel maximálisan elégedettek vagyunk – nyilatkozta a szegediek játékos-edzője. A Floratom az őszi kilenc meccséből hármat nyert meg, két döntetlen mellett pedig négy alkalommal szenvedett vereséget.
Ötödik helyen telel a szegedi asztalitenisz-csapat. Fotó: Frank Yvette
Ötödik helyen telel a szegedi asztalitenisz-csapat. Fotó: Frank Yvette
– Összességében mindenki elégedett az ötödik hellyel, várakozáson felüli eredményt hoztunk. Szécsényben bennünk maradt a győzelem, a Csákvár elleni hazai döntetlenben is több volt, de a többi eredmény mellett ezek eltörpülnek. Ugyanezzel a csapattal játsszuk le a tavaszi félévet is – mondta a folytatással kapcsolatban Lukács Levente.

Kiemelte, a csapategységük idén is jó volt, amikor kellett, kisegítették egymást. – Bízunk benne, hogy ez a hangulat átlendít a nehézségeken. Az első négy csapat kiemelkedik, így az ötödik hely megtartása bravúr lenne – zárta a beszélgetést a tréner.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beszállnak a fiatalok is: Ismét lesz újév szkíta-sport-kupa

Az egykori kiváló labdarúgó, Márki Ferenc Cs. Tóth Zoltán segítségével ismét megszervezi a… Tovább olvasom