Délmagyar logó

2019. 02. 22. péntek - Gerzson -1°C | 10°C Még több cikk.

Mastersek a Maty-éren

Szombaton és vasárnap egyaránt 9 órától a szegedi Maty-éren rendezik az első európai masters kajak-kenu viadalt.
Ismét nagyszabású nemzetközi viadalnak ad otthont a hét végén a szegedi Maty-ér. A kajakosok és kenusok történetében első alkalommal rendezik meg az európai mastersversenyt. A szervezők abban bíznak, hogy az újítás kedvező fogadtatásra talál a résztvevők körében, és később majd hagyományossá válik.

Az eseményre tíz korcsoportban nevezhettek a 35 évüket már betöltöttek, akik huszonkét versenyszámban mérik össze tudásukat.

A mastersek két távon, 200 és 1000 méteren szállnak hajóba, és érdekesség lesz, hogy az európai szövetség (ECA) erre a korosztályra vonatkozó szabályai szerint nem tartanak elő- és középfutamokat, azaz minden futam döntő is egyben. A hazai vizeken induló Démász-Szegedi VE-t népes küldöttség képviseli.

A kenusoknál startol dr. Bohács Zsolt, Boldizsár Gábor, Bodó Attila, Bögös Attila és Farkas Árpád, a nőknél Hackl Mónika, Ujvári Krisztina, a férfi kajakosoknál pedig Bozsó Tibor, Szecsei Imre, Nagy László, dr. Lőrinczy György, Tóth László, Ozsgyányi Sándor, Páger Zoltán, Gál Ferenc, Császár Ferenc és Szabó II. Gábor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Makóból erősített a Honvéd

Nagyszerűen kezdte a labdarúgó NB I-et a nem túl acélosnak gondolt Budapest Honvéd. A fővárosiak két… Tovább olvasom