Délmagyar logó

2019. 05. 19. vasárnap - Ivó, Milán Még több cikk.

Rangadók sorban: izgalmas tavasz elé néz a Szegedi TE

Az olasz Neumarkt kiejtése után legnagyobb hazai riválisa ellen készülhet a férfi tekecsapat szuperliga mellett a Bajnokok Ligájában is a Szegedi TE: a Zalaegerszeg ellen négyszer lépnek pályára a Tisza-partiak.
Podbrezova (szlovák)–Maribor (szlovén), Zaprešic (horvát)–KK Beograd (szerb), Zerbst (német)–Mertojak Split (horvát), Szegedi TE–Zalaegerszeg.

Kialakult a férfi tekecsapat Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapatának mezőnye, és a negyeddöntők párosítása alapján – bár a Mertojak Split hazai nyolcaddöntője a cseh Trebova ellen még kivizsgálás alatt áll, hiszen a horvát futballultrák (Torcida) a sportágban ritka, konfettiesős, éneklős szurkolást mutattak be, amit a nemzetközi szövetség nem nézett jó szemmel – egy-egy szlovák, szlovén, német és szerb csapat mellett a magyar és a horvát dominancia jól látszik. Ami biztos, magyar csapat lesz a négy között, hiszen a két legsikeresebb honi alakulat éppen egymás ellen játszik.
Gurítás a jövőbe. Rangadók lesznek a szegedi pályán. Fotó: Karnok Csaba
Gurítás a jövőbe. Rangadók lesznek a szegedi pályán. Fotó: Karnok Csaba
És ez teszi érdekessé a tavaszi szezont, mert a legjobb hazai csapatoknak igazi tétmeccsekben ezúttal nem lesz hiány. A szuperliga alapszakasza a hétvégén lezárul, és 2019-ben új szakasz kezdődik: a két hatos csoport első három-három helyezettje jut a felsőházba, a további három-három pedig az alsóházba. Így mint két csoportelső, a Szeged és a Zalaegerszeg, valamint a Szeged mögött második Répcelak két-két mérkőzést játszik egymás ellen, a tíz játéknapból hatban lesz rangadó, és ehhez jön a BL-ben még két Szeged–Zalaegerszeg találkozó.
Az olasz Neumarkt kiejtése után még egy mérkőzése van hátra a Szegednek: vasárnap 12 órától az Ajkát fogadja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2021 szeptemberében új arénában játszik a PICK

2021 szeptemberében új arénában játszik a PICK
Hétfőn este a Sport tévé vendége volt Bardóczy Gábor, a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság… Tovább olvasom