Délmagyar logó

2018. 12. 19. szerda - Viola -9°C | 1°C Még több cikk.

Javulhat a foglalkoztatás az Erasmusszal

Szeged - Ebben az évben az oktatás és képzés területén 13,8 milliárd forint támogatást kaptak az Erasmus+ programban részt vevő magyarországi intézmények és szervezetek.
2015-ben indult a Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Erasmus Pro pilot projektje. A program célja, hogy a már szakmai végzettséget szerzett diákok hosszú távú szakmai gyakorlaton vehetnek részt más európai országban, és ez idő alatt európai munkatapasztalatot szerezzenek – ezt fejtette ki a szegedi Art Hotelben a pénteki sajtótájékoztatón Angyal Kovács Anikó, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója.

A programtól európai szinten a foglalkoztathatóság és az elhelyezkedési esélyek javulását várják a szervezők. A 3 éve futó projekt első és második üteme lezajlott, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek a partnerek az évek során, ezek megosztására szerveztek Erasmus-napokat a Krúdy Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskolába pénteken.

Ebben az évben az oktatás és képzés területén 13,8 milliárd forint támogatást kaptak az Erasmus+ programban részt vevő magyarországi intézmények és szervezetek. Az iskolákban, alapítványoknál, felsőoktatási intézményekben és egyesületeknél zajló nemzetközi munkába engednek most betekintést a hétvégén zajló Erasmus Napok. A szervezők pénteken és szombaton Budapest mellett 20 magyarországi városban várják az érdeklődőket előadásokkal, workshopokkal, kiállításokkal, színes és szórakoztató programokkal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bizalmat kapott Dakos József, Csongrád megyei rendőr-főkapitánya a megyei közgyűléstől

Bizalmat kapott Dakos József, Csongrád megyei rendőr-főkapitánya a megyei közgyűléstől
Támogatta a megyei közgyűlés Dakos József dandártábornok kinevezését Csongrád megyei rendőr-főkapitánnyá. Tovább olvasom