Délmagyar logó

2019. 05. 25. szombat - Orbán Még több cikk.

˝Szépen kérem az apját, de még szebben az anyját, adja elő a lányát!˝ - 9 kübeki fiú locsolkodott húsvét hétfőn

Kilenc kübekházi fiú tizenegy házat látogatott végig, hogy meglocsolják a lányokat asszonyokat húsvét hétfőn. A fiúkat, akik három hétig készültek a nagy napra, lovaskocsin zenekar kísérte.
Hagyomány

A locsolkodás magyar húsvéti hagyomány. Húsvéthétfőn hajnaltól a fiúk vízzel, kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ugyanis még ötven évvel ezelőtt is elterjedt formájában vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik az alkalomra legszebb ruhájukban pompáztak. A városokban, illetve napjainkban finomabb formája az elterjedt, amikor illatos parfümmel, locsolóvers elmondásával kell kiérdemelni a jutalmul kapott festett hímes tojást.
Három fiú már reggel hét óra előtt ott toporgott a kübekházi szelfipont előtt húsvét hétfőn. A még majdnem csípős hidegben barátaikat, a zenészeket és a lovaskocsit várták, hogy locsolkodni induljanak. Várakozás közben az egyik fiú, Savitchi Viktor édesanyja, a szervező, Pozsár Beatrix elmesélte, hogy már három éve kitalálta, hogy a fiúk közösen menjenek locsolkodni, de az iskola és az önkormányzat együttműködésével ez tavaly sikerült először.

Beatrix semmit nem bízott a véletlenre: a fiúk három héten át készültek a nagy napra, a tizenegy kínálós ház lányai és asszonyai választhattak, kölnivel, szódával, vagy kútvízzel kannából kérik a locsolást. A kikérő Hegyes Dávid volt, a zenészekkel pedig együtt érkezett a harmonikás, Szirovicza Béla unokája, a hatéves Nikolász, aki bár szerényen meghúzódott a háttérben a zenészekkel, de mindenkit levett a lábáról a nagy szemeivel.

Már csak a kocsisra várt mindenki, amikor a zenekarral bemelegítettek a fiúk. Beatrix hívta is a kocsist, aki azt mondta, már a köves úton van, igaz, Szőregtől a faluig visz a köves út. – Nem akartam késni, csak így jött össze – mentegetőzött, mire gyorsan felugrott a kocsira a zenekar és a locsolkodó csapat.
 9 kübeki fiú locsolkodott húsvét hétfőn. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA
„Szépen kérem az apját, de még szebben az anyját, adja elő a lányát!" – kiáltotta Dávid, utána a többiek verset mondtak, majd következett a locsolás. Az első háznál, Szekeres Enikő elárulta, hogy a bátyja a harmonikás, aki már reggel az ágyban hideg vízzel ébresztette.

Kicsit hideg volt a víz, de szerintem így az igazi a húsvét, vízzel, muzsikával

– mondta Enikő. 
 9 kübeki fiú locsolkodott húsvét hétfőn. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA
A fiúk csokitojással pakolták meg a zsebeiket, kóláztak, a felnőtt kísérők és a zenekarból néhányan egy-egy pálinkát csaptak be. Az egyik háznál vinni is lehetett a pálinkából, Viszmeg Andrea egy kis féldecis üveget kézzel díszített fel szalaggal és jókívánság cédulával. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szomszéd állata mindig büdösebb

A szomszéd állata mindig büdösebb
Most is van szabály arra, hogyan kell disznót tartani, de 2012 előtt a legtöbb településen szigorúbb… Tovább olvasom