Délmagyar logó

2019. 07. 19. péntek - Emília 17°C | 27°C Még több cikk.

Vannak, akik nem járhatnak nyáron sem rövidnadrágban

Vannak olyan foglalkozások, ahol teljesen mindegy, hogy milyen az idő, kánikulában sem vehetnek fel például rövidnadrágot a dolgozók. Érdekes, hogy ez a bíróságokra is érvényes, sőt, oda bemenni is csak hosszúnadrágban lehet.
Nyáron a hatalmas forróság, télen pedig a nagy hideg ellen a közönséges földi halandó valahogyan tud védekezni. Nyáron levetkőzik, télen pedig felöltözik. Viszont ha valaki szétnéz Szegeden, amikor éppen bevetésen vannak a mentők, a tűzoltók vagy a rendőrök, azt látja, hogy ők, akármilyen idő is van, tetőtől talpig egyenruhában vannak. Pedig a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem és a rendőrség is igyekszik segíteni a dolgozóinak kánikula idején, azonban egyvalamiből biztosan nem engednek: a szabványos egyenruhát hordani kell. Molnár Krisztina, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, hogy a tűzoltók – érthető okokból – nem vetkőzhetnek lejjebb munka közben, hiszen a ruhájuk védi őket a forróságtól. Ők a legnagyobb tűzesetekkor is csak védőitalt kapnak.
Hiába a tél vagy a nyár, a tűzoltók munkájához nélkülözhetetlen és kötelező is az egyenruha. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN
Hiába a tél vagy a nyár, a tűzoltók munkájához nélkülözhetetlen és kötelező is az egyenruha. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN
Ugyanezt megkapják az Országos Mentőszolgálat dolgozói is. Nekik annyival könnyebb, hogy az új mentőautókban már dupla klíma van, és hőségriadó idején igyekeznek megkétszerezni a pihenőidejüket – válaszolta kérdésünkre Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője.

A rendőrség pedig egyáltalán nem viccel. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatától megtudtuk, hogy hőségriadó esetére van egy külön utasításuk. Ebben viszont tényleg minden benne van, a kötelező pihenőidőn át az egészségi állapot ellenőrzéséig.

Érdekes, hogy a szigor a bíróságokra is érvényes. Nemhogy a bírák nem hordanak rövidnadrágot, oda elvileg bemenni is csak hosszúnadrágban lehet.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy éven át tanultak magyarul a kínai hallgatók

Egy éven át tanultak magyarul a kínai hallgatók
Új korszak kezdődött a Szegedi Tudományegyetem életében a 2018/19-es tanévben, ugyanis a… Tovább olvasom